Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Archleb Gály Tamara: Oszcilláció (kritika)
Oszcilláció saját lényét tükrözik. Legújabb „környezete“ ismét az Önarcképek (Shakra) sorozatból való, s a hozzá magyarázatul szolgáló szöveges táblákkal együtt Filko évek óta hirdetett filozófiájának részét alkotja. A hét színes napernyő közül három nyitott: a piros, a fehér és a kék; e színek nemcsak a szlovák zászló színei, hanem egyetemes jelképek is (a vörös a biológia, a kék a kozmológia, a fehér az ontológia színe). Az idősebb generáció szobrászai közül csak a kassai Bartusz György merte vállalni az időjárás szeszélyét is: a kisebbik udvarban terített meg a földön ún. Öko- szendvicséve\, mely kátránypapírra rétegesen szórt természeti eledelből, főleg növényből s különféle magvakból állt. Ezeket aztán, az egyik résztvevő ironikus megjegyzése szerint, Peter Bartoš konceptualista művész komáromi galambjai csipegették fel. Bartoš ugyanis, aki évek óta visszahúzódva él, s a pozsonyi állatkertben dolgozik, eredetileg performenszt tervezett: a komáromi határhídon ki akart engedni egy pár kétnyelvű, komáromi, „bukfencező“ galambot. Sajnos, végül lemondott akciójáról, s azt csak konceptualista módon, a külön e célra kite- nyésztet galamb xerox-képével dokumentálta. A velük kb. egykorú Jozef Jankovič és Juraj Meliš szobrászok ezúttal sajnos nem nagyméretű, szabadban felállítható szobraikkal vettek részt a kiállításon, hanem kisebb méretű, részben műanyag, ill. vegyes technikájú, részben fém domborműveikkel. Az elmúlt két évtized alatt Jankovič elsősorban a hatalom kérdéseit firtatta alkotásaiban, Meliš pedig az önálló gondolkodás elfojtása ellen lázadt művei egész sorában (IDEA-ciklus), melyekben gyakran alkalmazta saját keserves grimaszra torzult arcának maszkszerű mását. Melišt azonban - Kernnel együtt - az ökológia egyre égetőbb problémái is izgatják. Ebben az értelemben velük rokon gondolkozású a fiatalabb Dežo Tóth, aki ezúttal Tiszta játék címmel- két sakktábla-installáció - a kiegyenlített helyzet (fehér a fehér, fekete a fekete ellen) paradox gondolatát dolgozta fel. Neon-installációkkal Szlovákiában Jana Želibská mellett a fiatalabbak közül főleg Peter Meluzin és Viktor Oravec - Milan Pegáč kettős foglalkozik. Mindhármójukra a performensz műfaja is jellemző. Meluzin ezúttal neonbetűkkel az Art is not dead - Dead is not art megállapítást írta ki. Installációjának egy működő futószalag és az annak oldalán elhelyezett múzeumi „moppok“ is részei voltak. Oravec és Pagáč 12013122014 című elektro-in- stallációja többértelmű volt, s azok számára, akik nem ismerik eddigi munkásságát, viszonylag érthetetlen. A számok részben az elektromos feszültség erősségét jelölték, mely transzformálódik, részben „individuális mitológiájukhoz“ kötődtek (születésük dátumához). Annak ellenére, hogy a kiállítási tér elsősorban az intallációknak, az objektumoknak és a videoművészetnek kedvezett, igyekeztünk - az egyhangúság elkerülése végett - legalább néhány festményt (a Szovjetunióból nemrég hazaérkezett Anča Daučíkovától és a főiskolát frissen végzett Martin Knuttól), valamint néhány rajzot (a fiatalon elhunyt Igor Kalný utolsó munkáiból) is kiállítani. Ám ezek a művek sem tartoztak a hagyományos jellegű „táblakép“-kategóriába. A kiállítás értékelését - mivelhogy egyik szervezője voltam - jobbnak látom másokra hagyni, ezt az írást inkább tájékoztatásnak szántam. Az érdeklődőknek az említett időpontban alkalmuk lesz Budapesten - bár az eltérő térlehetőségek következtében kisebb-nagyobb változásokkal - újra megtekinteniük.
