Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Archleb Gály Tamara: Oszcilláció (kritika)
Oszcilláció ménnyel“. A középső nemzedékhez tartozó Bukta Imre Róna címmel a falon egy sor sáros tanyai csizmát installált (mindegyiken gyertyacsonkkal), s koncep- tualista jellegű lírai-meditatív szöveget mellékelt hozzá. Romvári János Démoncsapdáját a boltíves kóják egyikében állította fel. A bambuszbotokból, kötelekből, állati koponyákból, kövekből s más anyagokból álló építmény valódi csapdaként is működhet. Szerzője - akárcsak sokan a szlovák művészek közül - „individuális mitológiáját“ fejlesztgeti tovább, melyben - saját eredetét kutatva - főleg az archaikus kultúrákból átvett, mitikus, misztikus, mágikus elemekkel, természetes és egzotikus anyagokkal dolgozik. Kovács István (aki Brünnben tanult) és Szirtes János nemegyszer volt már az érsekújvári érté-fesztivál vendége. Míg az előző - aki évek óta papírszobrokkal és performensszel foglalkozik - ragasztószalaggal gazdagon beborított papírtyú- kocskát állított ki, mely Ikaroszt is idézte, Szirtes - aki mindenekelőtt humoros performenszeiről ismert, igaz, nemegyszer borotvaélen táncolva - egyénisége bo- rúsabb oldaláról mutatkozott be. Halálos Karácsony című munkája szinte tragikusan hatott. Ezzel szemben Kósa János (végzős főiskolai hallgató) JAVA összerakható játékból összeállított műanyag objektuma játékos ötletekről vallott. Az Újlak csoport további tagja, Mészöly Suzy vödrökre és falemezekre felvitt festményei az indiai erotikus képeket (Kámaszútra) idézték. Sugár János installációiban (kocsi négy különböző nagyságú kerékkel) többértelműség, valamint a jelkép használatának és ugyanakkor eltörlésének paradox igénye érvényesült. Zoltán Ádám (Újlak) apró, földre fektetett radírgumi szobrocskája Vlado Havrilla pici dobozba zárható szobraira, illetve aprócska papírszobraira emlékeztetett. Zoltán Ádám bátyja, Kálmán nagyszerű elektronikus zenét komponált, bár azt szervezési hiba miatt kevesen hallhatták (a többség már a szendvicsek és az ingyenkatalógusok felé özönlött...) Szarka Péter (Újlak csoport) a bástyával szemben levő sáncon fehér cserepes virágokból J. S. Bach nevének kezdőbetűit rakta ki, a nemzetfeletti, univerzális zene szimbólumaként, mely mindenkit összeköt; ma, a nemzetek nevetséges és tragikus egymásnak rugaszkodása idején nagyon aktuálisan hatott. A résztvevők közül az egyetlen, aki élő performensszel lépett fel, Farkas Gábor volt: rituális áldozatot mímelve fotódokumentációt ironizált (a nézőkről készített filmet ott helyben kivette a fényképezőgépből...). Szabó Ágnes horror vacui-érzetét finom, de kissé dekoratív rézdrót maszkjaival (a falon) s az alattuk kiállított emlékezetbeli rajzaival próbálta tompítani. A „szemétművészetet“ (junk art) Szlovákiában legrendszeresebben fejlesztő Otis Laubert ún. praktikus „semmiből valamit“ kreált: egy helyszínen talált farönköt a helybeli áruházban vásárolt tükör apróra tört darabkáival ragasztotta tele (Új természet). Másik installációja - a rá jellemző játékos, dadaista humorral- a video-artból gúnyt űző, ironikus kísérletként is értelmezhető: egy ócska tévé képernyőjét (a játékboltban vett) apró tévékkel ragasztotta tele. Jana Želibská, aki évek óta elsősorban erotikus objektumairól „hírhedt“, ezúttal anyagilag ugyancsak igénytelen szemétlerakatot állított ki, zsinórral körülkerítve (a piszok közt itt-ott aranyozott régiségek részletei sej lettek fel), Tilos elbágerezni címmel. Stano Filko, aki nemrég tért vissza az USA-ból, a hatvanas évek óta fejleszti folyamatosan environment-jeit (környezeteit), melyek részben korunkat, részben
