Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Archleb Gály Tamara: Oszcilláció (kritika)
Archleb Gály Tamara nagy, töredező tojáshéjakra emlékeztetnek. Vlado Popovič szobrász is a Törékenység címet adta egy körkörös kis teret betöltő, vegyes technikával készült, talán inkább environment-nek (környezetnek) nevezhető kollekciójának, mely két festményből, valamint tükörlapokra helyezett tojások tömegéből (tojástartókban) állt. A két kör alaprajzú helyiségért kezdetben harc folyt, fel is merült a gondolat, hogy merő igazságszeretetből konkrétan senki se kapja meg. Michal Kern terve szerint az egyiket „szlovák“, a másikat „magyar“ földdel lehetett volna megtölteni (Stano Filko változata, mintegy a nacionaíizmust megvetendő: két külön nemzetiségű szarral). Végül „lefújták“ őket, miszerint az egyik ötlet túl „kernes“, a másik túl „filkós“ megoldás, úgyhogy mégis egy-egy szlovák és magyar művész kapta meg. A Popovičéval szemben levőben Csörgő Attila állította ki három Periszkóp című, az optika kérdéseit kutató objektumát. A fény, illetve az egyik legrégibb fototechnika, a camera obscura egyébként több művészt is izgat. Kiss Péter elsősorban mikrostruktúrák fényképezésével foglalkozik, valamint az elektromágneses tér kisugárzásának láttatásával. Július Gyula Vetítője rácsok alól vetített fényt az üres festővászonra. Camera obscurával dolgozott Szegedy-Maszák Zoltán is. Fekete-fehér fényképpel szlovák részről Rudo Sikora és Ľubo Stacho, magyar részről Ravasz András mutatkozott be. A bástyának az utolsó pillanatban rendelkezésünkre bocsátott másik fele (nem volt pénz a tervezett római ásatások kiállításának megvalósítására) talán még varázslatosabb volt a már kimeszelt elsőnél. Épp eredeti téglafalaival hatott még autentikusabban, s többnyire sötét térségeit sok, főleg fiatal magyar videoművész használta ki. Itt állította fel Nemes Csaba négy videokészülékét, melyek más-más szögből, szimultán vetítették ugyanannak a víkendháznak a formáit(iróniával telítetten). El-Hassan Róza, akit főleg objektumok és különféle anyagok izgatnak, ezúttal egy fehér kaucsukkockának a képernyőben történő ide-oda ingázását vette fel videóra, ezáltal a tér állandó közeledésének-távolodásának érzetét keltve. Komoróczky Tamás az ún. Újlak csoportból (mely 1989-ben alakult és hét tagja van) egy tévéadás színeit „varázsolta“ el a tévé fölé helyezett mágnes segítségével. A szlovákiaiak közül csak az érsekújvári érté stúdiós Juhász R. József alkalmazott videót, melyet egy autóroncs szélvédő üvege helyébe tett, s míg a képernyőn a sofőr szemszögéből autópálya futott, azt szüntelenül működő üvegtörlők „tisztították“. Várnai Gyula vegyes technikájú objektumaiban főleg gyerekkora autentikusan ható emlékeihez nyúlt vissza, s részint azok alapján építgette saját „univerzumát“. Az idősebb generációt képviselő, Magyarországon neves Pauer Gyula, akit évek óta különböző változatokban és értelemben foglalkoztat az utcakő mint kocka, valamint az ún. pszeudoművészet, ritka alkalmat nyújtott a látogatóknak, hogy darabonként mindössze száz koronáért megvegyék papírból készült pszeu- do vörösréz kockáit. Nem tudom, mennyi kelt el belőlük, mennyi volt a haszon, mindenesetre jó részük eltűnt... Az én becsületességemre és az azzal összefüggő anyagi helyzetemre jellemző, hogy nincs pszeudo Pauer-kockám... A Pauerral majdnem egykorú, s a kiállító fiatalok egy részét a pesti főiskolán tanító Maurer Dóra (aki főleg konceptuális és videoművészettel foglalkozik) ezúttal Quasi-képpel jelentkezett, a térben különbözőképp variálható „álfest
