Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Zemán László: Pilinszky János emlékének 1921-1981 (tanulmány)
Zemán László ladja meg („maximális egyenérték“, 1. Jáger, 1975, 148). A Kezed, kezem melléknévi jelzőjének mellékmondattá alakítása a fordításban („odahagyom a kéretlen hatalmat“ - „a nechám být tou moc, kterou jsem nechtél“, [Trvá ruka, má ruka]), amely az eredetiben is lehetséges transzform, a célnyelvben szemben az ugyancsak lehetséges jelzős szerkezettel a nyelvhelyesség-jelentéstani szabatosság szempontjából pártolt forma. Amit a kérdéskörben felhoztunk, végül is mind triviális és evidens tényként ismert, illetve mint a szaknyelvi szövegnek, a köznyelvinek és az epikainak a for- díthatóságát és mint a költőinek-lírainak a lefordíthatatlanságát tartjuk számon. A poétikainak és a nem-poétikainak fordíthatóságát tekintve tehát okfejtésünkben a fordításnak mint algoritmizálható, a forrásnyelvi és a célnyelvi szöveget egymással nyelvi művelettel egybekapcsoló folyamatra, határesetben a sztereotip szövegeknél alkalmazható gépi fordításra mint rávezető fordításmodellre hivatkozhatnánk, hogy szembeállítsuk egymással a kétféle fordítást, s mindezek alapján tételezzük a Pilinszky-versek második hullámának fordításkészségét. Nem állítjuk ezzel a legkevésbé sem - s a kérdést az előbbiekben érintettük -, hogy a fordítást kiálló nyelvezet, szövegi szint egyszerűségéből az alkotás egészének az egyszerűsége következne... E költészet a montázsszerűnek, köznapinak, közvetlennek révén, transzcendens feszülésével kontrasztban s azt nyomatéko- sítva véredényein keresztül a kor tudományigényével, az objektívnak részvételével érintkezik, ami a fordítás vonatkozásában a másítatlant pártolja. A prózának vagy az epikai összetevőjú lírának a fordítása ennek jegyében a fordításfolyamat és az eredmény alkotásjellegét mint a nyelvileg igazolható egyenérték rekonstrukcióját feltételezi. Hivatkozhatunk ezzel kapcsolatban arra, hogy Pilinszky lírájának francia és olasz megszólaltatása az „első hullám“ verseit is rímtelen prózaversben tolmácsolja, a fordítás így az „eredeti szerkezetét, sorterjedelmét, olykor még a szórendet is“ vissza tudja adni, azaz „értelemhű“.15 A líra és a lírafordítás ellentett pólusán helyezkednek el a „szép hűtlenek“. Csak a vázoltak alapján érthetjük meg Pilinszkynek a magyar lírát tekintve egyedülálló világirodalmi jelenlétét, vagy csupán nyersfordításra támaszkodó fordíthatóságát, amint azt a „második hullám“ sávjában az újabb cseh fordítások is bizonyítják.16 JEGYZETEK 1 A verset a Mai magyar költők antológiája kötetben találjuk (szerk., Juhász, F., Pomogáts, B., Kozmosz Könyvek, Bp. 1974, 401-2. 1.) 2 A költeményt elemzésével együtt lásd - Vas István: A ragasztás diadala (Új írás, XII, 1972, 12, 18, 20-24). 3 Talán kevésbé kivehető az a programszerű újítása, amelyet a természettudományi szókincs bekapcsolása jelent, miközben a jellemző nominális megnevezés, jelzős szerkezetek, szóösszetételek ösz- szemosó láncolatai a terminológia eredeti analitikus jellegét közömbösítve, a ráolvasást s az uráli népköltészet örökségét elevenítik fel. 4 Az eredetileg goethei tételre visszavezethető megállapítást fordításelméleti összefüggésben lásd: Volpe 1970, 536. 5 Kavafisz Vas István által ekképpen elemzett - „malter-szavakból“ összeálló - versét (En dimo tisz Mikrasz Asziasz - Egy kisázsiai községben, i.h.) a jellemzőket összegyűjtő prototípusnak mondhatjuk; Krucsonihnak „stilizálatlan" montázsként felfogható „mosószámlája“ ennek további válfaja (értelmezésével együtt lásd Gerich, 1979).
