Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Václav Havel: A kiszolgáltatottak hatalma (Második rész)
VÁCLAV HAVEL A kiszolgáltatottak hatalma (Jan Patočka emlékére) Második rész VIII Az ember csak azért idegeníthető el önmagától, mert van benne mit elidegeníteni; az erőszak mindig is az autentikus létet veszi célba; az „igazi élet“ tehát közvetlenül beleépül a „hazug élet“ struktúrájába mint annak elfojtott alternatívája, mint az az autentikus törekvés, amelyre a „hazug élet“ nem ad autentikus feleletet. A „hazug életnek“ csak így van értelme, elvégre ezért létezik: az „emberi jogrendre“ hivatkozó „alibista“ ál-önigazolása nem más, mint válasz az ember elemi igazságvágyára. A „hazug élet“ vastag kérge alatt tehát ott szunnyad az élet valódi törekvéseinek rejtett világa, „elfojtott nyitottsága“ az igazságra. Az „igazi élet“ különös, robbanékony és kiszámíthatatlan politikai hatalma abban rejlik, hogy a nyílt „igaz életnek“ megvan a maga láthatatlan, ám mindenütt jelenvaló szövetségese; az a bizonyos „rejtett világ“. Merthogy abból sarjad ki, hozzá szól, benne talál megértésre. Az titkos közlendőjének befogadója. Ez a szféra azonban nehezen föllelhető, és ezért a hatalom szempontjából rendkívül veszélyes: a benne végbemenő bonyolult folyamatok homályában maradnak - s amikor végső fázisukban vagy következményeinek folytán „fény derül“ rájuk különféle váratlan megrázkódtatások formájában, már rendszerint késő, már nem lehet őket a megszokott módon eltitkolni -, és olyan helyzeteket idéznek elő, melyekkel szemben a társadalmi hatalom mindannyiszor tanácstalan, melyektől mindannyiszor pánikba esik, és elhamarkodott reakciókra ragadtatja magát. Úgy tetszik, hogy annak, ami a szó legtágabb értelmében „ellenzékként“ fogható fel, a poszttotalitárius rendszerben az „igazi élet“ a legbiztosabb kiindulópontja és hátországa. Ám ennek az „ellenzéki erőnek“ az adott hatalommal való konfrontációja alapvetően más jellegű, mint a szabad társadalmakban vagy a „klasszikus“ diktatúrában: eredetileg semmiképpen sem a tényleges, intézményesített és minősíthető hatalom síkján zajlik, amely hatalom ilyen vagy amolyan erőszakeszközökre támaszkodik, hanem egy egészen más síkon: az emberi tudat és lelkiismeret, a lét síkján. E különös erő hatóköre nem fejezhető ki híveinek, választóinak vagy katonáinak számával, mivel az beletartozik a társadalmi tudatnak, az élet rejtett törekvéseinek, az egyén emberi méltóságára és elemi jogai kiteljesítésére irányuló elfojtott vágyainak, valódi szociális és politikai érdekeinek „ötödik hadoszlopába“. Olyan erőről van tehát szó, amely nem egy így vagy
