Irodalmi Szemle, 1991

1991/11 - Fónod Zoltán: Helyzet van, feleim! (hozzászólás egy vitához)

Fonod Zoltán

A tudományos irodalomról szóló részben valóban nem hivatkozom a Kontextusra. Nem hivatkozom a Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938 című kötetre sem (Narancsik Imre tanulmánya), de Kemény Gábor könyvészeti jegyzékére sem, melyben a tudományos műveket, tanulmányokat tételesen is felsorolja. Lábjegyzeteimben (mert ilyen is van!) a Vetés, a Magyar írás, Magyar Figyelő stb. szerzőire hivatkozom, akik ezzel a témával foglalkoztak.

A „magam mentségeit“ itt talán be is fejezhetném. Az eddigi „két menetben“ azonban jócskán kiosztották^ „plagizáció, kompiláció, kisajátítás, visszatükrö- zés“ stb. vádakat. A nyári vakáció kellős közepén, a forrásművektől távol (és bár minden idegszálam tiltakozik ellene!) arra kényszerültem, hogy dokumentáljam a „bűnbeesés“ valós eseteit, a számonkérőknél. A „sikítós“ példákról van szó, melyet az ember (az újságírói szem!) ránézéssel észrevesz. Egyórányi böngészéssel a nagy műgonddal szerkesztett Két kor mezsgyéjén című kötetben is találtam egy-két „vonzatot“.

Csanda Sándor esetében mindössze a nehezen „plagizálható“ Kemény Gábor kötete volt a kezemben, így ebből „csipegetek“. Bizonyítva azt is, hogy az Első nemzedék sem módszerében, sem anyagfeldolgozásában nem tekinthető mértéknek, mintának. Szinte követhetetlen a saját és a vendégszöveg, hacsak nem egyenes idézetekről van szó. Hiánypótló jellegét ettől függetlenül betöltötte, és bár túlélte magát, ez van! Böngészéseim alapján bízvást megnyugtathatom Turczelt, hogy azt a „szöveggyűjteményszerű könyvecskét“, melyet a nekem tulajdonított kompilálásokból-plagizálásokból össze tudna állítani, azonos mennyiségben(i) bármikor kiegészíthetem azokkal a kompilálásokkal (tehát megjelent szövegek szabad átköltésével), melyek a szóban forgó szerzők műveiben előfordulnak. Ha az egyetemi jegyzeteket, tankönyveket is figyelembe vesszük (szabad „vadászterület“), nem is lesz elég a kötet.

Feltehetően terhelné a lajstromot két név is, Mária Kipsová és Fedor Kováč, a szlovák sajtóbibliográfia összeállítói. Az időszaki sajtóról (kisebbségi sajtóról van szó) írt hiánypótló tanulmányában (Hiányzó fejezetek) Turczel erről a kiadványról említést sem tesz.

Arra a költői kérdésre, hogy az „agyonmanipulált“ kéziratból mi maradna, ha az idézeteket, idegen szövegeket kihagynánk, azt a prózai választ lehet adni, kb. annyi, mint más művek esetében. A Két kor mezsgyéjént is beleszámítva, amely (és ezt erényére kívánom mondani!) hihetetlen mennyiségű idézettel, adattal „élővé tette a múltat“. (1.: Vallató idő, 135. 1.)

Most pedig, nem mulasztva el az alkalmat, ismét Turczelt plagizálva, „lássuk tehát a példákat“. (A minősítést azokra bízom, akik eddig is minősítettek!)

I.

Turczel Lajos: Két bor mezsgyéjén. Br. 1967. 25. 1.

„A magyarság önkormányzati lehetőségeit érzékenyen érintette a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok számának lecsökkentése is. Szlovákiában és Kárpátalján mindössze négy város - Pozsony, Kassa, Ungvár és Munkács - maradt meg ilyennek; 35 város ... községi színvonalra süllyedt...“