Irodalmi Szemle, 1991
1991/11 - Kulcsár Ferenc: Imádságok V. (esszé)
Kulcsár Ferenc édenünket vissza-visszaálmodó és visszavágyó, tragikusan szép csámcsogás és csemcsegés! Novella. írni? Igen. Meggörbült háttal, leragadt pupillával, a sírig. Éppen úgy, mint anyaméhben az embrió, csuromvéresen várva sírásunk Istenhez hatoló, csodálkozó örömét. Kör és körök. Ha a világnak volt kezdete, lesz - talán - vége is. Vagy nem lesz, csak a kígyó a farkába harap - mint meghalásunk „feje“ születésünk „farkába“ - élő körként, és így lélegzik tovább, szerelmetes önmagában. De lehet, hogy a világ - és életünk - a kezdet kezdetén is kör volt - s csak gurul, gurul, gurul, és lélegzik örökké. Igen, meglehet, hogy a teremtés kerekeken száguld. Novella. A világegyetem Isten méretlen gondolata: illatozó szerelemliget, szépségeinknek és vágyainknak az a „forró fészke“, ahol gondolataink ölelkeznek, szeretkeznek és halhatatlanságot nemzenek. Racionalizmus. A racionalisták mindig úgy tesznek, mintha övék lenne a Jövő és az Élet. Én e meggyőződésükben semmilyen racionális magot nem látok, hiszen a világ egyrészt a gondolatok lüktető Gondolata, másrészt egy színtiszta Lélek, amelyben ők is csak részesítve részesülnek, vagyis a Jövőt és az Életet illetően semmivel sem több az esélyük, mint a szenteknek, misztikusoknak és más „kalandoroknak“, továbbá azoknak, akik csupán gyönyörűen gondolódnak, el- gondolódnak és belegondolódnak. .Végső soron a Szépséget szemléljük mindannyian, valami titkos rendelés folytán megrendülten, tagadva is, kétkedőn is remegő alázattal, úgy is lehetne mondani: szeretőn tengerző Isten-félelemmel. Novella. Kitetszem önnön örök, megszakítatlan el- és tovatűnéseimből: kalandjaim záporzása és tündöklése vagyok - lélekszivárvány. írás és cselekvés. Az írás, a gondolkodás, a hallgatás éppúgy nem metacselekvés, mint a mozdulatlanság vagy a mozgás; egy tárgy elkészítése semmivel sem valóságosabb cselekvés, mint a gondolkodás vagy az írás, hiszen minden következő mozdulatunk ugyanaz, mint az összes előző, a világiélek lélekzésének a szépsége és múlhatatlansága: „születés“ és „meghalás“ közötti állandóság, örök pulzálás. Ezért írni vagy cselekdni: ugyanaz; egyik „hallgató“ igazság, másik „beszélő“ igazság - a teremtés kétféle megnyilvánulása, ha úgy tetszik, megszólalása a megszólításban. Novella. Belőlem már csak az írás mered ki láthatón. Ha írásra nyílok, világok nyílnak: világillatban írok.
