Irodalmi Szemle, 1991

1991/11 - Jana Bodnárová: Támadás (novella)

Jana Bodnárová ugyan mit keresnének itt a hegyekben a hattyúk? Csak a jégtömbök szakadoz­nak és zúdulnak alá a lejtőkön, talán valamelyik éppen a tóba csúszott... Maguk­nál odalent már nyár van, nemde? - mondta, tulajdonképpen magyarázatot ke­resve. Az emberek mindennek az értelmét és a logikáját szeretnék megtalálni, a rejtélyek ingerük a gyakorlatiassághoz szokott, a titkokat tagadó elméket... Én is makacsul próbálkoztam a saját értelmezésemmel: - Lehet, hogy valamikor mégiscsak fészkeltek itt hattyúk. Halat ettek és az embereket fejbe vagdosták a csőrükkel, ilyen furcsa fajták voltak... ezért lőtték őket... És valahol mégis él­nek azoknak a kiirtott madaraknak az utódai az ellenségeskedés örökölt jellemé­vel. - Az öreg egyáltalán nem értette utolsó szavaimat, s fejét tekergetve félrehú­zódott. Még hozzátette, hogy már harminc éve fűtőként dolgozik egy közeli szál­lodában, de semmi hasonlót nem hallott. Már az ösvényre sem segített fölkapasz­kodnom. Csak a sapkájához emelte a kezét, és az enyémmel ellenkező irányban görnyedten útnak indult. Feltámadt a szél, a tengerszem, akár egy kórus, ujjongva zúgni kezdett. A fák is öregemberekként hajladoztak. Talán a természet a bosszút is a mélyben rejte­geti titokban, mígnem egyszre feltör, éppúgy, mint az embereknél. A levegő tényleg élesen metsző volt...“ Igazán elájultam? S a viadal a mesterséges álom káprázata volt? Meddig kell törnöm a fejem ezen a talányon? Bárha költőnő le­hetnék!“ - jutott eszembe akkor ez a végső soron mulattató gondolat, mert visz- szaemlékeztem, mit mondott egykor a professzorom a főiskolán: - Miként az ár­ban sikló csónak, egyedül a költészet képes könnyedén és pontosan eljutni az élet titkaihoz. - Igen, már akkor, az intézetbe visszatértemkor tudtam, hogy min­denről hallgatni fogok. Akkor is, ha néhány hét múlva visszatérek a városba, sőt annál inkább. A tanáriban nevetnének, és elbeszélésemet teljesen értelmetlen­nek tartanák. A szél erősödött... már az ágyamban szerettem volna feküdni, a magas meny- nyezetű szobában... mintegy biztonságban, mintegy ugyanazon nőként... és vár­ni a megnyugvást. Bartusz György fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents