Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Ján Litvák: Betegesen szeretek írni (elbeszélés)
Betegesen szeretek írni boltot, legyenek ott felhők, a nap, valló csillagok. Olykor nagyon szomorú vagyok. Minden nap iszom, és a varangyoknak írok. így tengetem életem, magamat se kivéve. „Elesett szerencsétlen! Bánatodat illetően bátortalan rosszindulatot kívánunk magunknak; hallod magad a hátad mögött lihegni. Mivel könnyelmű vagy a szerelem dolgaiban, s talán hajlamos feldúlni és kifosztani a megrendült házikókat is, az állatoknak számos ravasz fájdalmat okozni, az embereket pedig telhetetlen fondorlattal utálni, bizonyára megfordult már a fejedben, hogy a szép egészen más jelenből köti magához az összefüggéseket, mint amilyen ez.“ Hogyan történt meg. A fiút megrázta egy csipetnyi szégyen, és jobban odaszorította a letaposott ördögökhöz. Farkaik felemelkedtek, majd megtorpantak, mint amikor a beszéd megbotlik valamiben: „Tudod, alváskor az értelem kevésbé elfogult, rajtunk sok elgondolást hajtottak keresztül, az emberek minden gesztusukkal magukat utánozzák, így van ez. Minden szörnyű ártalmatlanság elsősorban nagyobb aljasságok ragyogó rejteke. Égből jött ember vagy. A fennköltség is csupán önmaga ellentéte, fiam, szabad ezt: leigázni az embereket és nem törődni velük. Minden olyan ritkán van, hiszen ez az, ki vezetett ki az éjszakából, és miért éppen téged? Milyen felülkerekedés köröz a pusztaságban, hova vezetnek ezek a lépések, hogy most meg a tieid? Légy a vendégünk, ez a módja. Annyi részlet találkozik itt egymással. Kicsíphetnéd magad a porban, mint valami fenegyerek, vagy nem látod, hogy mocskok nehezítik a kezed, rámásznak a torkodra és fészkük rakják az arcodon, melyről hulldogálnak a vonások? Az emberek nem tudják, miért járnak össze, és te csecsemőruhába bújt sátán vagy.“ Mostantól, bármit teszek is, magam ellen megyek, de kezdeményeznem kell. Az ilyen cselvetéseket nem viselhetem el. Nekem mindent lehet, bebeszéltem magamnak. Nem tehetek semmit. Butaság, ellentmondásos az életem, nem, tarka.
