Irodalmi Szemle, 1990

1990/9 - Miroslav Kusý: A szlovák jelenség (dokumentum)

A szlovák jelenség

programszerűen és erőszakosan terjesztő totalitárius rendszer feltételei között.

A „szlovák jelenség“ alakítása folyamatában a vallás kérdésének nagyjából három fázisa figyelhető meg:

1) Bár 1948 előtt, vagyis a kommunisták hatalomátvételét megelőzően, a vallási kérdés hatással van a „szlovák jelenségre“ mint annak egyfajta specifikuma, de nem válik konfliktus tárgyává és annak valamilyen különleges megoldásává: a nemzetiségi elnyomást sem a Monarchia, sem az első köztársaság idején nem kísérte vallási elnyomás. Bár a nacionalista mozgalom, amely a Szlovák Állam létrejöttéhez vezetett, létének indoklása során a „csehek istentelenségével“ is operál, de még ez az argumentáció sem elegendő valamiféle cseh részről történő specifikus vallási elnyomás bizonyítására; a másik oldalon, a létrejött Szlovák Állam ugyan közvetlenül kötődött kinyilatkoztatott katolikus elveihez, azonban ez a proklamáció a nemzet szemében a Hitlerhez fűződő kapcsolatok miatt alaposan meggyengült és dehonesztálódott.

2) 1948 után Szlovákiában kemény vallásüldözés indul meg, melyhez hasonlót Csehországban aligha találhatunk. Az üldözések elsősorban a katolikusokat sújtják; egyrészt azért, mert a cél: látványos „leszámolás“ a Szlovák Állam vezetőivel és ideológiájával, hogy minél jobban kompromittálódjanak a nemzet szemében; másrészt egyszerűen azért, mert domináns vallásról van szó, tehát a legjelentősebb ideológiai ellenségről. Az aszimmetrikus modellnek köszönhetően azonban a nemzeti öntudatban ez a vallási elnyomás szorosan összefonódik a nemzeti elnyomással, annak részévé válik, sőt gyakran annak fő jelenségévé, szimbólumává: annál inkább, mert itt a jellegzetesen szlovák katolicizmus és annak megnyilvánulásai ellen folyik a küzdelem.

3) Bár a föderáció létrejötte után a szlovákok nemzeti követeléseinek nagy része teljesül, a neuralgikus pont továbbra is a vallási kérdés marad: a totalitárius rendszer vallások, különösen a katolikus vallás elleni harcát a föderáció egyáltalán nem korlátozza. Ellenkezőleg, az utolsó időszakban egyre fokozza (Lengyel- országgal, a lengyel származású pápával, valamint a hívők aktivizálódásával ösz- szefüggésben), és a vallási elnyomás új formákat ölt. A különbség csupán abban van, hogy ma már nincs - a szlovákok tudatában sem - közvetlen kapcsolata a nemzeti elnyomással, ezért kezd tiszta, elkülönült formájában fellépni. Azonban ebben a megjelenésben sem lehet a „szlovák jelenség“ kérdéskörén kívülre helyezni: a vallási kérdés továbbra is a „szlovák jelenség“ elválaszthatatlan részét képezi, annak jellegzetes megnyilvánulása.

Mint tudjuk, a rendszer kezdettől fogva igyekezett a hívőket minden lehetséges eszközzel terrorizálni: a törvényes egyház teljes leigázásával, a szerzetesrendek likvidálásával, a hittanórák korlátozásával és akadályoztatásával az iskolában és a gyereknevelésben, a vallási szertartások ellenőrzésével és korlátozásával, az egyházi irodalom publikálásának és terjesztésének megakadályozásával, a papi utánpótlás korlátozásával és ellenőrzésével, az „állami jóváhagyás“ megvonásával való fenyegetőzéssel (ami legális papi hivatás végzéséhez elengedhetetlenül szükséges), azoknak a hívőknek az üldözésével, akik hitükért nyilvánosan is kiállnak stb. Ha tehát Szlovákiában a „proletariátus diktatúrájának“ kezdetétől volt valamilyen objektív feltétele a „paralelközösség“ létrejöttének, akkor az éppen a vallási szférában jött létre. Ilyen titkos „isteni közösségek“ ezért