Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Csanda Gábor: A determináló stigma (Ardamica Ferenc: Anyám udvarlói)
Csanda Gábor gesre is: „De miért kössem az életemet egy eleven halotthoz, töprengett Sári nagyon okosan.“ (Igaza van, legközelebb majd alaposan fontolóra veszi, kivel áll szóba. E helyt akár pályázatot is lehetne hirdetni: az olvasó írja meg, hol követte el Sári a hibát, mi a tanulság, s találkozott-e már az életben hasonló esettel!) S így nekem is a mozdonyra kell gondolnom, mely szerintem nemcsak hármukat ütötte el egy csapásra, hanem magát a művet is, s kevés híján a kritikust is (akiért, szegényért egyébként nem kár). Bár örök rejtély marad számomra a fogfájás és az irodalmi mű kölcsönhatása, egy kérdés megválaszolására rá tudom magam szánni: beletartozik-e az irodalmi műalkotásba, hogy szerzője történetesen csehszlovákiai magyar? Válaszom: általában feltétlenül. S ez érvényes a novellateremtésre és a kisprózára is, melynek (eltekintve az időnként felbukkanó egy-két ritka kivélteltől: Álom Tivadar hadparancsa, Én, a csillagbognár, Fekete ménes, Bőröndök tartalma), az Arda- mica-kötethez hasonlóan, egyébként jobb sorsra érdemes darabjaiból is szemünkbe ötlik a determináló stigma, a sorok közt ott csillogó-villogó billog: csehszlovákiai magyar. (Milyen is tehát a jó novella? Nem ilyen.) Csanda Gábor A budapesti metró mozgólépcsőjén fotósával: Hrapka Tiborral, 1985 (Szigeti László /«'/' < tele)
