Irodalmi Szemle, 1990

1990/8 - Márián Váross: Emlékművek építése és lerombolása; Irtózás a diktatúrától; Jegyzetek a pluralizmusról; Kompromisszumkötések (kisesszék)

Marián Váross

redmény? Félre Hrusesovval s vissza a sztálinizmus patriarchálisai! méltóságteljes formáihoz, persze, Sztálin nélkül, akit kellőképpen helyettesít bajusz nélküli fiatalabb testvére, Leonyid Iljics.

Milyen következményei voltak nálunk mindennek? Építették tovább vidáman az emlékműveket, míg el nem érkezett 1968 januárja. Ekkor sokan így szóltak: lassan már egyetlen falu sincs nálunk valamilyen, az utóbbi 10-20 évben nagy, gyorsan emelt emlékmű nélkül, de mit is jelent mindez? Vajon nem csupán kő és bronz esetlen tömegei e művek? Vajon nem csupán a valóban impozáns szerzői díjaknak a tiszteletére emelt emlékművek ezek?

Sajnos, 1968 tavasza már-már aggodalmasan udvarias volt. Nem távolított el egyetlen fölösleges emlékművet sem. Csupán a sztálinizmus néhány képviselőjét távolította el, azokat is kesztyűs kézzel: diplomáciai szolgálatba küldte őket, hogy legyen idejük felkészülni a visszavágásra. Ezen túlmenően megpróbálkozott az egykor eltávolított emlékművek rekonstrukciójával s az ártatlanul kivé- gezettek és megkárosítottak polgári rehabilitációjával. A fejek áleszméktől való megtiszítását még el sem kezdhette igazán, amikor jött augusztus, aztán a pubertás esküdözés hónapjai, hogy már soha többé, és 1969 áprilisától a türelmesen. diplomatikus mosollyal véghezvitt visszarendezése az 1968 előtti állapotoknak. A terep alapos előkészítése után 1970-ben megtörtént az elszámolás, az emlékművekkel egyetemben. Soha még nem hullott le ebben az államban annyi fő - sem a pestis, sem a tatár nem volt képes olyan nagyvonalú népirtásra, amilyenre a „pártigazolványok cseréje" ártatlan elnevezés címén ekkor sor került. Gyorsított eljárással eltávolították 1968 szobrait és szobrocskáit - például Štcfá- nikét vagy Danka Košanováét aztán a tömegkommunkációs eszközök sortü- zével eltávolították azokat a személyiségeket, akik az emberarcú szocializmus szimbólumaivá váltak. Helyettük a tömegek tudatába azokat a régi-új személyeket és régi-új neveket sulykolták bele, akik azzal kérkedtek, hogy társadalmunkat mint az emberarc nélküli létező szocializmust konszolidálják.

Az újraépített és a lebontott emlékművek leltára az elmúlt évek során örvendetesen szaporodott. Egyre nagyobb, egyre drágább és egyre rettenetesebb emlékműveket építünk. Ezzel párhuzamosan nő a honorárium, s azon alkotók kulisszák mögötti hatalma, akik rájöttek az egyre ormótlanabb emlékművek építéséért való versengés jövedelmező voltára.

Milyen emlékműveket emelnénk (vagy bontanánk le), ha az a mi akaratunkon múlna? A felépített és ledöntött emlékművek többsége azok számlájára megy. akik uralkodtak vagy uralkodnak felettünk akik felszabadítottak vagy felszabadítanak bennünket.

Mindebből olyan végkövetkeztetés ered. amely mintapéldája a visszataszító és a nevetséges dialektikus egységének: a nemzet, amely egy ilyen emlékmű-tili- tolizás áldozata, egy folyamatosan meglincselt, jogaiban megtiport négerhez hasonlatos. A múltban és a jelenben tisztelgésre elénk állított emlékművek sorsszerű metamorfózisai úgy hatnak ránk. mintha halott nemzeti tudatunk és lelkiismeretünk síremlékei lennének.

1982. V. 3.