Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - KRITIKA - 7X1X7: (Csanda Gábor, Hajtman Béla, Hizsnyai Zoltán, D. Kovács József, Cs. Liszka Györgyi, Berényi József, H. Tóth Ildikó — Cselényi László Kiegészítések Hérakleitoszhoz c. könyvéről)

Hizsnyai Zoltán

1. Egy ismeretterjesztő kisfilm képkockái peregnek, s a romok, a faragott kövek, a sokezer éves cserépedények, a fegyverek, munkaeszközök, a bálványok és kegytárgyak, a régmúltat idéző tájak látványát aláfestő halk, majd drámaian lendületes zenét meg-megszakítva felhangzik a narrátor kellemesen zengő hangja, aki a teremtés- vagy nap-mítoszokból Cselényi László által dramatizált szöveget beolvassa — aztán az iskolatelevízió adása véget ér„ 2. Ám Cselényi a későbbiek során van annyira merész és illetlen szerkesztő, hogy a vendégszövegek közé a saját sorait is betűzze, ami, ha eredeti költői szövegként előadott műről van szó, korántsem szokatlan és ízetlen dolog, amennyiben a világirodalomba- betoldott mondatfoszlányok megütik az adott (bár összeollózott) művek színvonalát, vagy legalább a disszonanciára kiéhezett olvasó mellét. 3. Persze a disszonancia is zenei effektus, annak is megvan a maga helye, szerepe, megvannak az árnyalatai és az ellenpontjai, hacsak nem az ihletettség hiányát elpalástolandó van jelen a szövegben. 4. Ha minden diszharmonikus, akkor nincs disszonancia, az már maga a teremtés előtti (vagy utáni) csupasz homogenitás. 5. Cselényi költészete azonban nincs annyira úttörő jellegű, hogy az alkotás (a költészet) előtti/utáni állapotokat tükrözné, vagy maga a kölétszete lenne homogén (nem létező). 6. Ott van például az Illyés modorában írott verse, ott van a B-a-r-t-ó-k, amelyben ugyanazzal a nosztalgikus hévvel keresi, sőt keresteti velünk az „elbitangolt édent”, mint annak idején az Aranykorban, s az az igazság, hogy még az olyan montázs-vérseiből is, mint a Megíratlan költemény vagy a Szemmaró füstön, ez a szemlélet ordít. 7. íjgy hát a fülszövegben beharangozott „költői indulat kohójában”, amelyben „arcjhaikus és modern elemeket igyekszik eggyé olvasztani” egy „világegésszé”, a nehaz- és nemesfémek nem képesek eggyé olvadni azzal a „szerényen” pislákolva is hamar ellobbanó gyújtóssal, mely nemhogy velük elegyedni de még kissé felmelegiteni sem képes őket.

0. Kovács József

1. Szinus-görbét rajzolva vonul végig a köteten a költészet, fel-felüti fejét a vers, hogy elvesszen a sorok rengetegében. 2. A költő nem tud igazán újat mondani és mutatni, a helyenkénti zűrzavaros tartalom és forma egymás nyakát szegi, marad a másság. 3. Montázs — a kísérlet szintjén, alacsony hatásfokkal. 4. Jancsó Miklós a Jézus Krisztus horoszkópja után mondta, filmjével az egyén közérzetére hat, s ez már a művészet. 5. így vagy úgy Cselényi sorai is. 6. Az őskáosztól az apokalipszisig, Makótól Jeruzsálemig, megjelenik a több évezredes emberi fájdalom, öröm, áhitat, megaláztatás, tapasztalat. 7. Forrong, mereng, emlékezik a költő, skizofrén révületbe hajszolja magát a tértágítás szándékával, keresi ä párhuzamos egyenesek metszéspontjait, s időnként leragad a „mítosz, valóság, legenda” szürkés „párlatánál”.

Cs. Liszka Györgyi

1. Annyit emlegetett stilisztikatanároni, Zeman László tette hozzá kaján mosollyal minden bölcs és sokatmondó megállapításához: „Nem, nem én találtam ki; nem az a cél, minden áron újat mondani, eredetinek lenni, hiszen mindent elmondtak már mielőttünk nálunknál jóval okosabb emberek; a cél: megtalálni s tudni kiválasztani a megfelelő véleményt, állítást, definíciót vagy ítéletet;, ez ám a művészet.” 2. Cselényi ehhez tartva magát alkotta meg formabontó kötetét. 3. Sok-sok okos ember állítását, definícióját, véleményét idézi. 4. Sok-sok remek sora van e kötetnek, agyat és szemgolyót tornáztató, avantgárd módon megszerkesztett sok