Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Géczi Lajos: Civilek hadifogságban (dokumentumrészlet)
Géczi Lajos jobbra egy kisebb barakkban volt a fürdő, amelyet jószerivel alig használtunk, tudniillik fertőtlenítésre és fürdésre a gyár melletti fürdőbe kísérgettek, rendszerint este, munkaidő után. Mindjárt a bejárattól jobbra egy kis kunyhószerű építmény állt, afféle földkunyhó. Rendeltetéséről nemsokára hallottunk: a börtön, vagy ahogy itt nevezték, a karcer lapult meg közel az őrbódéhoz. Az udvar egyébként üres volt, sehol egyetlen fa vagy bokor nem „zavarta“ a láger rendjét, áttekinthetőségét. Igen, középütt még, nem messze a tábort átszelő úttól hosszú vasvályú állott, amely fölött vízcsapok csüngtek, ide járhatott mosakodni, akinek kedve volt ilyesmire. Vele szemben két barakk között nagyméretű fabódé, a latrina volt látható, amely a klórozás ellenére orrfacsaró bűzt árasztott maga körül, különösen a forró nyári napokon. A szokásos számolás, mustrálgatás, ácsorgás után végre bevezettek bennünket egy üresen tátongó barakkba. Azonnal elnyúltunk a betonpadlón, hiszen a kéthetes vagonélet és az azt követő néhány kilométeres gyaloglás jócskán elapasztotta minden erőnket. Az egész transzportot két ilyen üres barakkba gyömöszölték be. Az összezsúfolt embertömeg párájától csakhamar fojtogató bűz terjengett odabent, áporodott meleg lepte meg a barakkot, s ekkor következett be az, amire nem számítottunk. A tisztálkodás nélküli utazás következtében most, hogy a fullasztó melegben hevertünk, kínzó viszketegséget éreztünk egész testünkön; lassan, majd gyorsuló iramban vakarózni kezdtünk, legtöbben káromkodni is, s nemsokára pokoli rángatózásban hullámzott a tömeg. A viszke- tegség különösen a hónunk alatt, mellünkön, hasunkon és lágyékunk táján vált egyre elviselhetetlenebbé. A tűszúrásokhoz hasonló csípések némelyeket vad indulatra ragadtattak: féktelen káromkodások közepette tépték le ruhájukat, s szörnyülködve tapasztalták: ingük hemzseg a tetűktől. Amit a hideg vagonokban nem érzékeltünk, most hatványozottan jelentkezett. Én is levetkőztem, s undorodva fogtam hozzá a tetvészkedéshez. Életemben akkor láttam először tetűt, s most a hányinger környékezett, amint ujjaim alatt hersengve roppantak össze az undok férgek. Mondanom sem kell, hogy tet- vészkedésünk egyelőre meddő fáradozás volt. Testünk pedig merő vörös foltoktól éktelenkedett a csípések és vakarózások nyomán.- Hát most már csak egy kiadós tífusz hiányzik, semmi más - fogalmazta meg valaki sokunk félelmét. Sok időnk nem maradt a további berzenkedésre, mert egy német fogoly lépett be és ordítva sorakozót parancsolt. Százasával rendeztek el bennünket, s rövid ácsorgás után az ebédlőbe vezettek. Tágas terem volt, kétoldalt durván ácsolt keskeny asztalokkal, mellettük ugyanilyen lócákkal. Ide préselődtünk be szorosan egymás mellé, csak most az eddigi davajozás helyett a „schnell, schnell“ és a „los, los“ nógatást hallhattuk, ami kissé visszatetsző volt, mert útközben megszoktuk, hogy a velünk sodródó német hadifoglyok ugyancsak csöndesen, jámboran viselkedtek. Hamarosan megtudtuk, hogy a tábor törzskarát, tehát a foglyokból kinevezett belső parancsnokságot azok a németek alkották, akik mindjárt a háború első évében foglyul estek. De belőlük verbuválódott az egyéb szolgáltatásokat végző személyzet is: ők voltak a konyhán, kórházban és mindenütt, ahol a lágerélet irányítása folyt. Az is kiderült, hogy mindezek dacára