Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Keszeli Ferenc: Előszó egy régi vershez (vers)
Álpátosz átmetszett torokkal és „szertecsődített“ felkurblizottak, és dugópénzért megleckéztetett önfegyelmezők. Hunyászok, kik a bőrlégzést derekül megtanulták. Rádiókörözöttek a kedvezőtlen vételi viszonyban. Feltornyosult eszű eltunyultak, stagnáló kretének, deprimált hajadonok, akik a rovarkár rítusát hozták a füttyös kertre. Megneheztelt íme a reménykedés bennünk s feltekeredett rajtunk a szemérem, mint futóbab a spirálelméletre. Egyszerű, kockás csendéletre vágyik az, ki vérszegény aggyal, megsörtézetten bár, de törzskönyvezve, hársmézet rág, és nyalogat kókuszrostot. A szarlégy meg repked, dong, s mert bő a tér, cicerélget a törmelékkel. Lékkel indított hajón, távolodva az egyre pompásabb parttól, hol éppen tarka tűzijáték hamvad el, távolodva tehát a parttól, mely később már nem is pompás - ugyan, mit mondanék. Sós tengervíz öblöget, mossa a léket: moslék. Talán egy nyelvemlék marad, talán egy borongós, tavaszi keltezésű őszi ének, körzőnyílásnyi seggberúgás a giccses tekintetű őzikének. Szalajt a konyítás, mint a biciklikónusz: lánccal.
