Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Győry Attila: Lázadás (novella)
Győry Attila A szőke hajú nő kezdett bepörögni. Ilyesmit még soha nem csinált. Sokkolta őt ez a környezet, de éppen ez volt benne a jó. Ujjai végre megbirkóztak a harisnyával is, s lassan behatoltak a bugyi alá. Ültek... Sóhajtozva nézték az ablakon át az éjszakát, a holdat, ahogy a havas tájom megcsillant, s a vonat ritmusára aprókat löktek magukon, egyre hevesebbeket... Talán egyszerre élveztek el. ...Aztán hosszú ideig csak ültek, bámulták egymást.- Hova utazik? - kérdezte rekedt hangon a punk a szőkehajút. Az, mintha meglepődött volna, felkapta a fejét.- Ich verstehe nicht... - válaszolt a szőke hajú mogorván.- Wohin fahren Sie? - kérdezte a punk újra. Tudott németül.- Nach West-Berlin - válaszolt újra a szőke hajú, olyan fintorral az arcán, hogy látni lehetett, nem akar társalogni.- Kapd be! - gondolta a punk dühösen, s lehajolt a pálinkásüvegért és kortyolt egyet. Elhagytak néhány állomást; a punk egyre sűrűbben húzott az üvegből, s lassan visszatért a régi önpuszító hangulata. Ebben a hangulatban gondolta ki, hogy mit fog csinálni. Gondolatai ide-oda ugráltak, még összeszedni sem tudta volna őket, mégis örült, boldog volt a tervtől. Döntött. A szilvapálinka maradékát egy húzásra nyakalta be és köpött egyet a padlóra — már az sem érdekelte, mit szól a szőkehajú. Bedilizett... Támolyogva tápászkodott fel, egy kicsit elbabrált az ablaküveggel. mire le tudta húzni, aztán kidugta a fejét az ablakon, csak bámult kifelé.- Es ist kait... Bitté... das Fenster... - jegyezte meg a szőkehajú a sarokban dideregve. Wirklich?... Moment... A punk mosolygott, de mosolya inkább valami álarcra hasonlított. A punk felállt az ülésre, fél lábát lassan átvetette az ablakon, még egyszer hátranézett, merészen rákacsintott a szőke hajú nőre, aztán egy erőteljes ugrással kiugrott az ablakon... A szőkehajú megdöbbenve vette tudomásul, hogy magára maradt. Komikus érdeklődéssel ugrott az ‘ablakhoz, hogy meggyőződjön, nem kapaszkodott-e meg valamiben a punk... De a punk valóban kiugrott. A szőkehajú „átitatott“ agyával még mindig nem fogta fel, hogy mi történt, de fázott.- Komisch... - dúnnyögte, aztán felhúzta az ablakot. A punk pálinkásüvege a vonat ritmusára ide-oda gurult a kupé egyik szélétől a másikig. A szőkehajú már nagyon fáradt volt... Az üveget nézegetve aludt el... A punk egy pillanatig úgy érezte, repül. Felröppenő boldogságát, diadalát éles fájadalom hasította szét, majd az egész testét forróság járta át... Maga sem tudta már, hogyan került a földre, pár méterre a sínek mellé, csak a fájdalmat és a forróságot érzékelte az agya... A vonat zakatolását lassan elnyomta az éjszaka, a fények is eltűntek, egy ideig még kattogtak a sínek, de aztán végképp magára maradt. Körülötte a fehér hó véres, vörös latyakká változott. Egy telefonpóznához csapódott neki a hülyéje. Az ütés ereje pedig leszakította a jobb lábát. Olyan abszurd volt ez az egész, hogy kívülről szemlélve még röhejesnek is tűnhetett.
