Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Csalog Zsolt: 56, 68: nem mi „hibáztunk”! (dokumentumrészlet)
56, 68: nem mi „hibáztunk“! ezek a nyomorultak „emberileg“ nagyon nehéz helyzetben voltak. És EZÉRT aztán primitíven és aljasul szadiztak. Ezt mind szépen elmondtam a nevelőtisztnek - hát ha egyszer kérdezett, miért ne feleljek? Nagyot hallgatott rá - és visszazavart ő is a cellámba. A börtön első éveiben mi egy bizonyos öntudattal néztünk szembe önmagunkkal - és az őreinkkel. Akárhogyan is, de mi azért egy felejthetetlenül gyönyörű forradalomnak voltunk a csinálói! Ha most, az idegenek brutális beavatkozása és győzelme után minket ezért börtönbe zárnak, az persze elég kellemetlen, de tulajdonképpen nem az abszurditások abszurditása! Az 1848-49-es szabadságharc eltiprása után ugyanígy börtönben sínylődtek a nemzetek legjobbjai, és végig-végig a magyar történelemben mindig így volt ez - most is csak ugyanaz történik! Egyet tehetünk: emelt fővel elviselni az egészet! Ha meg majd egyszer kikerülünk, az élet úgyis minket fog igazolni! Mert az első évek után az ember még hinni tudott a Kádár-rendszer gyors kimúlásában. Csak valamikor úgy 63 körül kezdett világossá válni, hogy ez a dolog bizony hosszú távra szól. És hogy dacára minden felszíni konszolidációnak, ennek a Moszkvában kitalált rendszernek a lényegi alapjai bizony változatlanok maradnak. És nekünk ez az időszak volt a legnehezeb. Amikor meg kellett barátkoznunk a hosszútávú politikai vereség gondolatával. Mert hogy ez van: erkölcsileg mi vagyunk a győztesek - de politikailag vereséget szenvedtünk, még ha egy idegen nagyhatalomtól is Az 56 utáni börtön-drámának egy különlegesen kemény fejezete volt az amnesztia utáni periódus. Sokan hazamentek. És sokan bentmaradtak - de most már egy nehezebb élethelyzetben, az ottfelejtettség tudatával, és a sorstársak jó részének támogató jelenlététől is megfosztva. A maradóknak most már elodáz- hatatlanul fel kellett fogniuk, hogy bizony nincs mese, hiánytalanul le fogják ülni az egész büntetésüket. - Mindezt majdnem nehezebb volt elviselni, mint az ítéletet követő nagyon komisz első évet. Az amnesztia korántsem vonatkozott MINDEKIRE: visszamaradt jó pár igazi kemény legény, mint Pákh, Vanek, Szakács Berci, Dr. Németh Gábor, maradtak az úgynevezett visszaesők is, akiket 45 és 56 között egyszer már elítéltek- általában persze ártatlanul! Ha Kádár János 56 után valamiért börtönbe került volna, ugyanezen elv alapján őt is visszaesőnek kellett volna minősíteni! - És maradtak egy csomóan a fegyveres harcosokból is. Maradtunk olyan százötvenen, kétszázan Bibó próbálkozott a szabadulása után egy szabadítási akcióval - pontosabban kettővel is. írt Kádárnak - ez a levél később megjelent Bibó összegyűjtött műveinek svájci kiadásában is. Azt írta, a maga jellegzetesen udvarias stílusában, hogy azokat az 56-osokat, akiknek csak annyi áll az ítéletükben, amennyivel másokat már szabadlábra helyeztek, méltányosságból ki kellene engedni. Név szerint Pákh Tibort és engem említett. Hangsúlyozta, hogy egyik esetben sem forog fenn a társadalmi rend felforgatásának tényleges veszélye. Tehát nem az ügyünk formális mimősítését vitatta ő, a „hűtlenség“ kérését nem feszegette - pusztán a méltányosságra hivatkozott. És ez nagyjából egybecsengett a magam vélemé
