Irodalmi Szemle, 1990
1990/8 - Bohumil Hrabal: Zsebcselek (Kérdező: Szigeti László)
Zsebcselek múlhatatlanul kéjes érzés volt. Hogy én ott végül is csak a csillagig jutottam. Fölmásztam a sörgyárra, a tetejére, szóval csupa gyönyörű éjszaka volt, s én a platóni világ szépségében éltem meg a nemzés aktusát. És nem kedveltem semmi haladást, én ezeket a megállásokat szerettem, s mindezt Schopenhauerből olvastam ki, hogy ez az igazi. Allé liebe ist Mitleid, részvét az állatok iránt is. Amikor nem találtak, én az istállóban hevertem, az ökröknél, s az ökrök szerettek - két pár ökrünk volt vagy a lovaknál, megérintettük egymást, tudja, vagyis megint ez az én nem-törekvésem. Tulajdonképpen nem is kívánom, hogy az embereim így vagy úgy haladók legyenek, én inkább az az álmodozó, az az örök kamasz vagyok, aki képes érzékelni, ami szép. így lesz az esztétika etikámmá. A széptani érzékelés. Mivel pedig a sörgyár külön állt, s az Elba szép, meg gyönyörűek a rétek, meg az égbolt recipiense - hozzá a nap meg a fürdőzések, a csónakok. Gyerekekkel voltam körülvéve: engem szerettek a gyerekek, a kislányok, a kisfiúk, ezért volt velük tele a csónakom. Volt egy olyan érzésem, hogy én vagyok a szuperpapa. Érti a dolgot? Esténként, ha a kispadon ücsörögtünk, én akkor is gyerekekkel voltam körülvéve, és Libeňben is voltak idegen gyerekeim. Amikor csak szerét ejthették, megjelentek a Gát utcában, kérdeztek vagy csak úgy odajöttek, mint a kóbor macskák, egyszerűen összeverődtek; koegzisz- tencia anélkül, hogy mondjuk, beszélni kellett volna. Az állatokkal egyáltalán nem beszélgettem, jóllehet nagyon is összhangban éltem velük. Mindez, hogy úgy mondjam, benne volt Schopenhauerban, aki magában hordta a Keletet, Indiát, az indiai filozófiát, a törekvéstelen törekvést. Csak most kezdem kissé szeretni Hegelt. Mivel most ötven évvel idősebb vagyok, ha belebotlom, egyszer csak látni kezdem, hogy olyanformán állok, mint ő, amikor példás polgárokat nevelt. Ha az ember postás, akkor azt csaknem úgy kell művelnie, ahogy egy transzcendentális postás műveli, ha kocsis, akkor transzcendentális kocsis, ha pedig elnök, akkor az legyen, mert mindenkinek saját hivatásának gyakorlásában kell etikus magatartásra törekednie. Annak ellenére, hogy jogász vagyok, sose tiszteltem az államot. Az állam szervezet, gúla, annak kell lennie, de hogy ez nekem örömöt szerezzen?! Éppúgy, ahogy a hadsereget sem tisztelem. Ráadásul Hegel alkotta meg a porosz államot, a porosz hadsereget, tehát a cárit is, hisz tőle vett át mindenki mindent; nem fogadtam el őt, ostoba voltam, bár meglehet, hogy nem is olyan nagyon. De hát az volt a benyomásom, hogy ő alkotta meg a porosz militarizmust, s azt nem szeretem. Nos, ezért nem azonosultam vele, hisz huszonöt éves voltam, annyi se, amikor Schopenhauert bogozgattam, az ő Die Welt als Wille und Vorstellung)át, ott vannak azok a Hegel elleni kirohanások. Friedrich Nietzsche pedig így szólt: „Wir Deutschen sind Hegelianer, ob wie wollen, oder nicht.“ S mi lett a vége?, Azzal, hogy a németek a lejobb faj akartak lenni, totális háborút indítottak, s totálisan mindent elvesztettek. SZIGETI: Ha Önre hatott Schopenhauer, Sigmund Freud hatását is feltételezem. HRABAL: Rám a hisztériáról írt könyve hatott; ez tulajdonképpen esszékötet. Freud a stílus mestere volt. Engem az izgatott, mi módon írta le az eseteket, s a közelítést hozzájuk. De én a szürrealistákon át jutottam el Freudhoz. A szürrealisták őt tekintették egyik előfutáruknak. Mondjuk a TraumdeutungoX. Létezik egy festmény a szürrealistákról, nem tudom, ki csinálta, és rajta van Freud, rajta van Dosztojevszkij, mintegy elevenen a szürrealista csoport közepén. Vizsgálati
