Irodalmi Szemle, 1990

1990/7 - Mészáros András: Filozófia mint játék, játék mint teremtés, avagy Ars combinatorica (Franbauer Gábor: A magány illemtana)

Mészáros András

velünk az összes variációs lehetőséget (azt is, ami nincs bennünk?!), sőt, magunknak is ki kell rakni a ,.puzzle"-t.

Az önazonosság és az intimitás sóvárgása itt ütközik bele a játék iróniájának áttörhetet- len falába. Kierkegaard tanúsága szerint a sóvárgás ugyan teljesen egyidejű saját tárgyával, de amint a beteljesülés útjára lép, különválik tőle. „A különválásnak az a következménye, hogy a sóvárgás kiszabadul szubsztanciális önmagában-nyugvásából és ebből az következik, hogy a tárgy már nem esik a szubsztancialitás meghatározása alá, hanem sokféleséggé aprózódik szét“ - mondja Kierkegaard, és ezt Farnbauer megtoldja még azzal, hogy nemcsak a tárgy, hanem a sóvárgás szubjektuma is széthasadozik. Az egyén nem találja meg önmagát, pontosabban: nem azonosulhat valami körülhatorolhatóan egyedi jelleggel, hanem minden lehet. Az intimitás (a „puzzle“-szótár szerint a magány) lehet szabadság, szeretet, szorongás, unalom, senkiség, az én halála, közvetettség. Azért csak eny- nyi minden, mert a „TH (tangens-hiperbolikus) puzzle“ komplex változós függvényében-ez is egy axiómaszerű fogódzó - az értelmezési tartományhoz véges számú értékkészletet rendelt a szerző.

De mire alapozódik a kombinációs lehetőségek, a permutációk tételezése? Ha emlékezetem rostái (és a kéznél lévő lexikonok) nem csalnak, akkor a komplex függvénytan meg az Euler-féle reláció ajánlják magukat mint hivatkozási és magyarázó alap. Ontológiailag pedig Euler időfelfogása, amely tökéletesen rímel Farnbauer „igaz, ahogyan az Idő igaz“- tételére. Mert mit is mond Euler?:

.....a testek úgy nyugvás, mint mozgás közben a tétlenség elvét, vagyis oly törvényt követnek, melyben az idő mint lényeges, elkerülhetetlen elem bennszerepel.“ Vagy egyértelműbben: „Az idő valósággal folyik és mértékül szolgál a jelenségek tartósságának.“

T

artalmilag ez azt jelenti, hogy ha az idő valóságos, szubsztanciaszerű valami, vagyis állandó létalap, akkor az elemek (a függvények összetevői) az időben összekapcsolhatók, mert a kezdet azonos a véggel. Az idő állandósága ugyanis csak mennyiségileg választja szét (és kapcsolja össze) a jelenségeket, miközben a minőségeket érintetlenül hagyja. És itt sejlik fel az intimitás sóvárgásában rejlő tragédia: a Farnbauer választotta axiomatikus időmodell nem teszi lehetővé, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, mert az újabb és újabb hozzárendelt tulajdonságok és egzisztenciálék (: a jelenvalóiét jellemzői - Heidegger) csak egy „rossz végtelent“ (Hegel) implikálnak. Az Én így Möbiusz-szalagként állandóan ugyanazt a lapját mutatja, és ezzel a játék követelményeinek eleget tesz (mert „beékelődik a hajlékony szubsztanciák spirituális résébe“ - ami a szalag átfordulásával lehetetlenné válna), de nem elégíti ki metafizikai-etikai kíváncsiságunkat. Esztétikai sóvárgásunk beteljesült, de érzelmileg és gondolatilag visszautasíttattunk a már meglévő hiányérzetre.

A kombinatorika a szerves (vagy spekulatívabban: a koherens) világ- és nézetrendszer helyettesítése. Lemondás (ebben az esetben megalapozott lemondás) az értelemegészről az „egyek“ javára. A Nagy Elméletek abban a hitben tetszelegnek, hogy ez az Értelem megragadható, a Farnbauer-szöveg viszont azt a meggyőződést sugallja, hogy pontosan csak aforizmákban fejezhetjük ki magunkat meg azt a Játékot, ami befog bennünket és amelyet rendezünk is. Az aforizmák lejegyzése (már Bacon is azt mondta, hogy az aforizma a tudományos leírás legjobb formája), majd az aforizmák kombinációja (a „puzzle“) az, ami a kötet szerkezetét hordozza. És hogy e szerkezet nemcsak formai elem, hanem tartalmat evokáló mozzanat is - nos, ezt a kombinációt lehetővé tevő időfelfogás és a játékok permutációjellege már előrejelezte. (Fenntartom magamnak a kételyt, ami abból fakad, hogy a „puzzle“-játék csak egyfajta kép kirakását engedi meg.)

Az elején módszertani meggondolásból írtam le, hogy Farnbauer szövegét nem válasznak, hanem megszólításnak fogom fel. Most hozzátehetem, hogy a mögöttes kérdések és a rejtett gondolati váz azonosításkísérlete után magát a szövegegészt tekintem olyan dilemmamegfogalmazásnak, amely új létértelmezési horizontot jelez. Farnbauer Gábor feltette a KERDÉS-t.