Irodalmi Szemle, 1990

1990/7 - Móser Zoltán: Várkörjárás (Mészöly Miklósnak, visszaolvasásként)

Várkörjárás

amelynek romját reményvesztve valójában a visszafordulás előtti percekben vettük észre, s félórás gyaloglás után meg is hódítottuk.

„Ha gyalogosan elhagyja Vágújhely határát, és délnyugat felé tart, eltávolodva a folyóparttól, a hajdan vérszomjas zsarnok uralma alatt Csejte (Cachtice) vár és község istenáldotta rónaságára érkezik“ - olvassuk Mednyánszky Alajos 1844-ben - németül - megjelent könyvében. A vár II. Miksa idején Kanizsai Dorottya tulajdona. „E gazdag asszonyról, aki utolsó tagja volt családjának, fiára, Nádasdy Ferencre szállt a vár, s az ő felesége, Báthory Erzsébet révén jutott ahhoz a szörnyű hírnévhez, ami mindaddig kísérni fogja, amíg csak egyenlővé nem lesz a földdel (...)

Báthory Erzsébet kegyetlen volt és szigorú, híján volt mindennemű nőiességnek, és vad szenvedélyek rabja lévén, szolgálóleányait a legapróbb hibákért is gyötrő büntetésekkel sújtotta, és órákon át gyönyörködött szegény, megkínzott teremtmények szenvedéseiben. Gombostűvel, ollóval szurkálták, forró vasalóval égették őket. meggyújtották az ujjaik köré csavart, olajba mártott gyapjúfonalat, téli éjszakákon levetkőztették, kút- vízzel meglocsolták és kizárták őket - ezek voltak a megszokott büntetések egy-egy utolsó öltésig el nem készült munkáért, eltört edényekért vagy nem á sötét úrnő megelégedésére teljesített feladatért. Egy napon a hiú nőszemély tükre előtt ült, és egy csekély mulasztás miatti mérgében oly erővel ütötte arcul a szolgálóját, hogy a lányt azonnal elöntötte a vér. Egy csepp a zsarnok asszony arcára fröccsent; Erzsébet letörölte, és úgy ítélte meg, hogy bőre még fehérebbé, finomabbá, ragyogóbbá vált, mint annak előtte. Megtalálta tehát a bűbájossággal olyan régóta, olyan nagyon keresett varázsszerét a megfiatalításnak: a szűz leányok véréből készített fürdő eltünteti az öregedés romboló nyomait. Mihelyt kicsírázott agyában ez az ördögi ötlet, nyomban meg is valósította az asszonybőrbe bújt hóhér. Néhány év alatt Erzsébet - két vénasszony és udvari törpéje. Fickó segítségével - háromszáz lányt áldozott fel...“

Hogy ezek a szertartásos kínzások milyenek is lehettek, arról élt bennem kép, méghozzá egy konkrét kép Csók Istvánnak a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött festménye alapján. Ezen soroknak és ennek a képnek, emléknek az alapján úgy illett volna, hogy a várba felmászva, a romos falak közül még ma is árva sikolyok, elfojtott sóhajok törjenek ki s szánjanak felénk, a kváderkövek pedig vércseppe't izzadjanak. De fönt, a várhegyen béke honolt - „máskor meg kacaj, muzsika szökdös ide-oda fürgén, lakodalmi nép, szép menyasszony vigad láthatatlanul" -, fecskék villogtak, cikáztak le s fel, le s fel. És ott, ahol Csók István festménye szerint a beteges, vérre szomjas úrasszony trónolt a hóval fedett udvaron. ott most két keletnémet turista főzött bográcsban valami erős illatú ételt. Hogy kerültek ide, ahol csak a fecskék és mi járunk?- Miénk Csejte vára, s enyém a menyasszony - mondta a huszonnégy éves villanyszerelő, akivel egy házibulin, ahol sokat ivott, valami szokatlan történt: a mulatság után vonatra ült, hogy nyaraló szülei után a hegyekbe utazzon. A vonatról azonban jóval előbb, Pös- tyénnél szállt le, és harminckét kilométert gyalogolt. Később az okát azzal magyarázta, hogy követik, kísérik, figyelik - amiben lehetett is valami, hisz másnap itt találkozott szomszédjával, akiről úgy beszélt, mint gyanús alakról, s akiről leginkább hiszi, hogy követésével vagy figyelésével bízták meg. Éjjel, amikor beszállították, szavakat hallott, többek között szülei beszédét is a falakon túlról, pedig azok ott sem voltak. Ők mondták, hogy újabban sokszor beszél magában, de mi inkább azt hisszük, hogy csak hangosan gondolkodott. „Mindig csak játszani kell az életben" - mondta az orvosának, aki ezt a betegségi tünet fontos jeleként dokumentálta. Csakhogy ő, mármint az orvos, nem tudja, hogy hol van Pöstyén és hol van Csejte, s akkor még arra sem derült fény, hogy Báthory Erzsébet réme

Magyarul Soltész Gáspár fordításában 1981-ben jelentette meg a pozsonyi Tatran Könyvkiadó