Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Gömöri György: Találkozásaim Herberttel
Gömöri György Czeslaw Milosz állt hozzá legközelebb, noha a kritikusok a hangját néha Róžewiczéval is rokonítják. Herbert nem is annyira formailag, inkább nyelvében és szemléletében újító: esztétikája mögött klasszikus mesterek állnak, míg retorikája egy felborult világ elhomályosodott értékeinek kifényesítésén munkálkodik. Azt hiszem, a modern kritika első számú jelszavát mutatis mutandis Herbert lírájára is alkalmazni lehet: értékközpontúság. Herbert lenézi és elutasítja a világmegváltó ideológiákat, mert ismeri a belőlük származó silány gyakorlatot; szánja és általában megérti az emberi kompromisszumokat, de az alapvető emberi értékekből nem enged. Lírája tiszta képekkel, pontos jelzőkkel és igékkel dolgozik; többértelműsége nem a szerző ködösítéséből, hanem a lélekhelyzetek ironikus összevetéséből adódik. A korai Herbert egyik legnépszerűbb verse a Forlinbras búcsúztatója (vagy ahogy Nagy László fordította: ..gyászéneke“) volt. Zbigniew nem egészen értette ennek a versének kirobbanó sikerét. (Például magyarra vagy négyen is lefordítottuk.) Pedig a kulcs hozzá nyilvánvalóan megvolt: Hamlet. Herbert egy nagy európai kulturális mítoszt színezett tovább a Fortinbras búcsúztatójával; nota bene, ezért ugrott ki 1956 után a lengyel kritikai mez- zőnyből Jan Kott is nyíltan átpolitizált Shakespeare-interpretációival. 1959-ben Herbert Oxfordban járt. megint csak Jerzy Sito társaságában; erre az egynapos látogatásra csak nagyon homályosan emlékszem, pontosabban egy mozzanatára azért mégis, arra, ahogy a szemerkélő oxfordi esőben az utcán, enyhén becsípve, krakowiakot táncoltunk. Ennél sokkal fontosabb volt viszont az. hogy Londonban Zbigniew megismerkedett A1 Alvarezzel. aki később sokat tett költészetének angliai megismertetéséért. Az Egyesült Államokban ugyanezt a szerepet Czeslaw Milosz játszotta, s a hatvanas évek közepén Herbert neve már jól csengett mindenütt, verseit százezres példányszámú antológiák közölték. 1969 decemberében vonattal Varsóba utaztam. Tudtam, hogy Herbert Berlinben van, ezért írtam neki pár sort és megálltam náluk két napra. Herbert akkor már nős volt, s felesége. a bájos Kasia asszony ugyanazzal a természetes kedvességgel üdvözölt, mint férje. Ezt ugyanis még nem mondtam el Herbertről - alapvetően szeretetreméltó ember, aki közvetlenségével, mackós bájával még a legzárkózottabb, leggyanakvóbb embereket is meg tudja enyhíteni. 1969-ben Nyugat-Berlinben Herbertet szomorúbbnak, borúlátóbbnak találtam, mint tíz évvel azelőtt. Sok barájta. ismerőse halt meg abban az évben, sa politikai helyzet Varsóban mélyponton volt - emlékezzünk a Gomulka-rendszer utolsó két évét jellemző hatalmi harcra, az álnacionalista-antiszemita és természetesen entellcktüel- ellenes kampányára. Zbigniew még abban sem volt biztos, hogy hamarosan visszatér Lengyelországba; mondta, hogy ajánlatot kapott egy amerikai egyetemtől, meghívták vendég- professzornak egy évre. (Áztán 1971-ben mégis visszatért, már Gomulka bukása után.) Berlinben, tudom, sokat ivott, nyugtalan volt, nem találta a helyét. De egyik este új verset mutatott, már a Cogito-ciklusbóí. „Ki ez a Cogito úr?" - kérdeztem. Zbigniew elmosolyodott és csöndesen dünnyögte: „Ugyanolyan ember, mint te, meg én - csak nálunk valamivel öregebb.“ Cogito úr persze a racionális európai ember modellje, afféle Everyman. Az ő hangján Herbert sok mindent el tudott mondani, amit akkor még nem akart első szám egyes személyben megfogalmazni; s ha például Nyugaton nem is él tették egészen, micsoda légyen Cogito úr szörnyetege, aki a szovjet tömb valamelyik országában élt vagy nőtt föl. pontosan tudta, milyen monstrummal akar megvívni a költő, amíg van hozzá ereje és elszántsága. A hetvenes években találkoztunk Varsóban is, mégis, ezt a személyes hangú bevezetést a Herbert-versekhez egy olyan találkozás emlékével zárnám, ami nem is volt személyes, csak hangbéli - vagyis egy telefonbeszélgetéssel. Pontosan tíz évvel a berlini együttlét után, ezúttal Lengyelországból jövet, megint Nyugat-Berlinben kerestem Herbertéket. Csak Kasia volt otthon, de rögtön mondta: „Gyere föl, képzeld, Zbyszek éppen Magyar
