Irodalmi Szemle, 1990
1990/7 - Václav Havel: Levél Gustáv Husákhoz (dokumentum)
Václav Havel lyck nem fejezhetők ki számadatokkal, de azért nem kevésbé fontosak, olyan dolgok felől, amelyek - az emberek személyes tapasztalatai szemszögéből nézve- e számadatok mögött valóban rejlenek? És ha olyan kérdéseket is föltcszünk, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a társadalom erkölcsi és szellemi megújhodása érdekében, az élet valóban emberi dimenzióinak fejlesztéséért, az embernek a méltóság magasabb fokára emeléséért, az ember valóban szabad és tényleges érvényesüléséért a világban? Mit állapíthatunk meg, ha figyelmünket ily módon a külső jelenséghalmazokról azok belső okaira és követelményeire, vonzataira és jelentőségére irányítjuk, egyszóval a valóságnak arra az átalános rejtettebb síkjára, ahol ezek a jelenségek közös emberi értelmet kaphatnának? Vajon azután is konszolidáltnak tekinthetjük-e társadalmunkat? Bátorkodom állítani, hogy nemigen. Bátorkodom állítani, hogy - valamennyi tetszetős külső tény ellenére - társadalmunk belsőleg nemcsak hogy egyáltalán nem konszolidált, hanem ellenkezőleg, mind mélyebb válságba süllyed, minden tekintetben olyan veszedelmes válságba, amilyenre modern történelmünk során ez ideig nem volt példa. Megpróbálom ezen állításomat bizonyítani. Az alapkérdés, amelyet föl kell tennünk, a következő: tulajdonképpen miért viselkednek úgy az emberek, ahogyan viselkednek; miért cselekszi mindenki azt, ami végső következményében a teljesen egységes társadalom s a kormányt teljes mértékben támogató társadalom impozáns benyomását kelti? Úgy gondolom, hogy a válasz az elfogulatlan megfigyelő számára nyilvánvaló: erre a magatartásra mindenkit a félelem kényszerít. Attól való félelmében, hogy elveszíti az állását, a pedagógus olyasmiket tanít az iskolában, amikben nem hisz; a jövőjét féltő tanuló ellenkezés nélkül szajkózza oktatóját; félelmében, hogy esetleg nem folytathatja majd tanulmányait, a fiatal ember belép az ifjúsági szövetségbe, és ott megtesz mindent, amit elvárnak tőle; attól való félelmében, hogy fia vagy lánya az egyetemi vagy főiskolai felvételi vizsgán a rémséges politikai-pontozásos felvételi rendszerben nem szerzi meg a szükséges pontszámot, a szülő kész vállalni a legkülönfélébb funkciókat, amelyekben „önként“ végrehajtja mindazt, amit várnak tőle. Az esetleges következményektől való félelmükben az emberek részt vesznek a választásokon, megválasztják a javasolt jelölteket, és úgy tesznek, mintha ezt a különös szertartást igazi választásoknak tartanák; az egzisztenciájukat, pozíciójukat és karrierjüket féltve szorgalmasan eljárnak a gyűlésekre, s ott mindent megszavaznak, amit kell, vagy legalábbis hallgatnak; félelemből különféle megalázó önkritikát gyakorolnak és vezekelnek, s hajlandóak a valóságnak nem megfelelő módon kitölteni számtalan megalázó kérdőivet; félelmükben, hogy valaki feladja őket, nyilvánosan - de gyakran még családi körben sem - nem adnak hangot valódi nézeteiknek. Az esetleges egzisztenciális mellőztetésektől való félelmükben, valamint igyekezetükben, hogy némileg javítsák társadalmi pozíciójukat, s imponáljanak a fölsőbb szerveknek, a dolgozók munkafelajánlásokat tesznek; sőt számtalanszor ugyanezekből az indítékokból hoznak létre szocialista munkabrigádokat, jó előre tudva, hogy e brigádok azt a fő célt szolgálják majd, hogy a felső szerveknek küldendő jelentésekben beszámoljanak róluk. Az emberek félelemből járnak el a különböző hivatalos ünnepségekre, tüntetésekre és felvo
