Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Hodossy Gyula: Az elefánt sokáig haldoklik (Beszélgetés Balla D. Károllyal)
Az elefánt sokáig haldoklik ben. Én magam sem hiszem azt, hogy ötven-száz év múlva nálunk magyarul fognak beszélni. Ha a politikai helyzet erővonalai a maihoz fognak hasonlítani, akkor a kárpátaljai magyarság hosszú távú léte alighanem megpecsételt. A mi napi stratégiánk nem az, hogy az örökkévalóságra rendezkedjünk be, hanem egy ennél primitívebb és egyszerűbb feladat. Az, hogy aki ma, holnap és holnapután a Kárpátalján magyarul akar beszélni, magyar irodalmat akar művelni, a magyar hagyományokhoz akar igazodni, annak minden lehetőséget biztosítsunk arra, hogy ezt meg is tehesse. Nemzedékek, évtizedek, évszázadok viszonylatában a felmorzsolódás valószínűleg elkerülhetetlen. Ezt megállítani nincs módunk, nincs hatalmunk, de aki igényli a magyar szót, a magyar kultúrát, nekünk kutya kötelességünk ezt az igényt kielégíteni, ha kell, akkor a lelkünket is ki kell érte tenni. Kárpátalján ma irodalmat művelni, magyarságot gyakorolni egyfajta misszió. Mi néhányan erre vállalkoztunk, és nem hagyjuk magunkat eltéríteni ettől akkor sem, ha az asszimiláció- mely olykor felgyorsul, máskor lelassul - szedi az áldozatait. Akkor se, amikor Magyar- országra százával költöznek át tőlünk magyar fiatalok és magyar családok. Ha ez a folyamat nem áll meg - és miért is állna, hisz nálunk sokkal rosszabb a gazdasági helyzet -, akkor ez az etnikai csoport, a kárpátaljai magyarság elveszti arculatát, etnikai határát, felda- rabolódik. A folyamat életveszélyes és a biztató jeleket nemigen látom. Ezek a gondolatok végül is arról tanúskodnak, hogy a derűlátásra nincsen sok okunk, de kiindulhatunk más tényekből és szituációkból is. Ezek viszont az ellenkezőjét is megmutatják. A kárpátaljai magyarság az elmúlt egy-két év alatt olyan eredményeket ért el, amilyenekről korábban nem is álmodhatott. A politikai önszerveződésnek olyan nyilvánvaló lehetőségei és jelei mutatkoztak meg, amelyek azelőtt elképzelhetetlenek voltak. Magyar egyesületek, irodalmi körök alakultak. Megalakult a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége. Utcákat keresztelnek vissza régi magyar nevükre, emlékművek és emléktáblák avatódnak fel stb. Mindez viszont igen vigasztaló és igen biztató.- Sorsommal perelve című, megjelenés előtt álló kötetedről mondanál pár szót? % Rövidesen, még ez év tavaszán megjelenik ötödik könyvem. Versköteteim közül ez lenne a negyedik. Azt hiszem, ez lesz az első igazán jó versgyűjteményem. Ebbe a kötetbe bekerülhettek azok a verseim is, amelyek kiadására ezelőtt gondolni sem lehetett. Erre már nem nyomta rá bélyegét az úgynevezett „szerkesztői koncepció“, amely eléggé körülhatárolt és pontosan bemérhető elvárásokat támasztott az íróval, költővel szemben. Kárpátalján egy kötet akkor érett meg a publikálásra, ha elhivatott, elkötelezett politikai versek is voltak benne. El lehet képzelni, hogy a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján mit jelentett nálunk az elkötelezett politikai vers. Abban legalábbis a békéről kellett himnuszt zengeni, de nem ártott a szocialista valóságot is megdicsőíteni. Ezekre a kompromisszumokra az, aki publikálni akart, aki szeretett volna megszólalni, kénytelen-kelletlen rá kellett hogy vegye magát. Akinek ez sikerült különösebb lelki válságok nélkül, úgy, hogy közben nem veszítette el erkölcsi hitelét, költői tisztességét, annak jó esélye van arra, hogy hitelességét és egyenes gerincét akkor is meg tudja tartani, amikor ez már túlhaladott állapot. Talán álszentség nélkül mondhatom, hogy olyasmit soha nem írtam le, ami gyökeresen ellenkezett volna a véleményemmel. Amikor azt mondtam, hogy a béke egy jó dolog, amikor azt mondtam, hogy a háború kell a fenének, az végül is nem volt a gondolataimmal összeegyeztethetetlen. Az áldozat, a kompromisszum csak annyi volt benne, hogy nem biztos: pont arról akartam verset írni.- Köszönöm a beszélgetést! Hodossy Gyula
