Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Simon Attila: A személyiségelvesztés balladája (Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány)
A személyiségelvesztés balladája mélyiségüket, önazonosságukat veszélyeztető problémákon. Hanta belső tartalékai azonban nem nyújtanak elegendő erőt ahhoz, hogy sértetlenül meg tudja őrizni integritását. Olyan értékeket keres, melyekre bátran támaszkodhat. így jelenik meg előtte Jézus és Lao-ce alakja. Jézus, aki a felebarát iránti szereteten kívül azt is hirdette, hogy: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássák a földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássák, hanem hogy fegyvert.“9, mint ifjú férfi jelenik meg előtte, aki meg akarja változtatni a világot, s közben hegyeket parancsol odébb. Ő a „propessus ad futu- rum“. Ezzel szemben Lao-ce a megtestesült örökkévalóságot, a bölcs nyugalmat, a „reg- ressus ad orginem“-et testesíti meg a hős számára. Rá kell azonban döbbennie, hogy egyiküknél sincs meg a válasz, s így azt tovább kell keresnie. Felteszi tehát a kérdést: vannak-e olyan értékek, amelyek biztos fogódzót jelentenének minden ember számára. Hanta végül is megtalálja a választ: „Az ég nem emberséges, de lám van valami, ami több, mint az ég, az együttérzés és a szeretet, amiről már elfeledkeztem, és amit már elfelejtettem.“111 A szeretet és az együttérzés tehát az, ami értelmet adhat az emberi életnek, de Hantának ez már nem sokat jelent, őt már ez nem mentheti meg. Ebből az következik, hogy ha vannak is értékek, ezeknek a létezés szempontjából nincsen meghatározó jelentőségük. A megalázott és az élet perifériájára szorult kisember belső életéről, a hős önazonosságát veszélyeztető világról szól tehát a történet. De szélesebb teret nyitva a mondanivalónak Közép-Eu- rópa szellemi és kulturális értékeinek védelméről, egy a műveltséget és az ennek bűvöletében élő kismebert elnyelő sivár világról, a husáki rendszer szorításáról tesz vallomást az író. Hrabal hősei egyeneságú leszármazottjai Hašek Švejkjének, hiszen ugyanúgy, mint Švejk, ők is egyfajta modern pikárók. Észre kell azonban venni egy másik prágai író, Franz Kafka hatását is, amit Hrabal így lát: „Tehát Hašek örököse vagyok, de ugyanúgy tartom magam Kafka diákjának is, aki elképeszt műveltségével, egzisztenciális szorongásaival és a transzcendenshez való vonzódásával. Úgy gondolom, hogy stílusom e két világ ritmikus váltakozása...“11 Hanta, a főhős egyetlen lélegzetvétellel belső monológ formájában meséli el saját történetét, amelyben összefolyik a múlt és a jelen, a lét és a pusztulás. Az író új epikai formát teremt, ugyanis nála nem a történet a kompozíció kötőanyaga, hanem az írásaiban egymásnak mellérendelt képek és a spontán módon áradó adomák. Mint Dobossy László megállapítja: „Hrabalnak fő eleme a minél kifejezőbb beszéd. Nála a téma csak alkalom az expresszív beszéltetésre. Műveiben az élményanyag olyan bőséggel jelenik meg, hogy az teljesen ellentétben áll a manapság elterjedt valóságirodalommal.“12 A Túlságosan zajos magány visszatérés az ún. „kocsmai dumához“, ami korai műveinek jellegzetes szövegtípusa. Hrabal a „kocsmai dumával“ Hašek irodalmi hagyományait folytatja, hiszen ő adta először ezt a fegyvert egy álszent, bürokratikus világgal szemben harcoló hős kezébe. Ezt a folytonosságot az író bátran vállalja: ..... Az én istenem Dion üszosz... az emberré lett Vidámság, egyházatyám Szókratész, az ironikus... az egyszülött fiú pedig Jaroslav Hašek, a kocsmai történetek feltalálója... aki emberszaggal tette emberivé a próza-mennyeket, az írást a többiekre hagyva.“13 A hrabali világban a kocsma az egyetem szerepét tölti be, hiszen sör mellett is lehet okosan és hasznosan fontos dolgokról beszélni, ha a szándék és a tekintet tiszta. Alkotásaival kapcsolatban gyakran emlegetik a szürrealizmus hatását. Azonban ezek nem valami klasszikus értelemben vett valóságon túli képek. Sokkal inkább a szövegek játékossága és a fantázia szabadsága adja ezt a szürrealista jelleget. Ehhez járul hozzá az- olyan rendkívüli egyéniségű hősök szerepeltetése, mint Haňta. Hrabal alakjai teljes mértékben vállalják egyéniségüket. Olyan kisemberek ők, akik inkább bolondnak látszanak, minthogy elveszítsék identitásukat vagy kispolgárnak nézzék őket. A szövegek szürrealista hatásához hozzájárul az a nagymértékű költőiség, ahogyan az író a történeteit elmondja. A kisember minden cselekedetében megtalálja az élet eredendő szépségét. A poézist nem
