Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Haraszti Mária: „Csakis a megszenvedett szónak van hatalma” Vendégünk: Tamás Menyhért
Haraszti Mária életes irodalomnak a híve vagyok. Értem alatta, hogy az író a tapasztalást emelje az irodalomba és ne fordítva, olvasottságára próbáljon művet tákolni. A tapasztalás irodalomba-emelésén túl Dobos László olyasmit is tud. ami kevés írónak adatik meg: esszé-nyelv, esszésűrítés birtokában ír - Sütő Andrással egyenértékű prózát alkotva. A nemzeti szorultság nem is tűr meg más stílust. Bár túljutottunk a dogmákat szertítő forradalmakon, a nemzetiségi lét még sokáig préses lét marad, ihletett szavai sűrűdé szavak, a könnyebbülés reményében keresi emelkedését.- Ön szűkebb közösségének, a bukovinai székelyeknek a nyelvéi menekíti lírájába, regényeibe. Szűkebb közösségétől távol hogy tudta megőrizni ezt az archaikus nyelvet? 9 Vártam ezt a kérdést. Ezúttal sem tudok többet mondani: éppen a távolság őriztette meg velem. A másik: csak hallásra tetszik archaikus nyelvnek. Tolnában, Baranyában s másutt, ahol bukovinai székelyek élnek, élő, beszélt nyelv. Az már az én titkom (ami nem is annyira titok, hiszen írásaimban tetten érhető), hogy miképp teszem a mai, nem székely olvasó számára is fölfejthetővé, lélekközelivé. Talán nem kelt visszatetszést, ha azzal zárom: a nyelv titka a forrás titkához hasonlatos... Haraszti Mária Borzi László: Dísztribün
