Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Dusza István: Egy író esendősége (Duba Gyula 60 éves)
Dusza István Ez aligha véletlenszerű. Duba Gyula kötelességtudóan küzd a regény realista formáinak keretén belül a Témából kibontható modern és maradandó mondanivalóért. Ez a küzdelem szüli a végérvényesség veszélyét: a nagyrealista epika eszköztára önmagában véve már alkalmatlan annak a teljes kifejezésére, amit a csehszlovákiai magyarság történelmeként emlegetünk. Szélsőségesen fogalmazva azt is írhatnám, hogy ennek megragadásához az orvostudományi szakszótár, a biológiai kislexikon, a levéltári gyűjtemény vagy egy kitelepített család háztartási könyvelésének regénybe való átemelése is kevésnek bizonyulna. Ennek tudatában van Duba Gyula is, hiszen a Szabadesés, az ívnak a csukák, az Örvénylő idő mérhető szakmai és olvasói sikere után bizonyos értelemben elfordul a Témától. A macska fél az üvegtől című regénye talán ezért is tetszik másnak, erőtlenebbnek, mint a Témát újból és újból megragadó novellák, regények. Ebben már nem a falu a Téma. Ebben már nem azt az „egy bizonyos regényt“ írja Duba Gyula. Viszont a mostanában az olvasók kezébe került új regényében, az Aszályban, ismét a falut helyezi a történések középpontjába. Vagy a faluba helyezi a történések középpontját? írónk, miközben a faluval számol el, mindvégig a történelemmel szeretne elszámolni. Ez adja írói közdelmének minden motivációját. így jelent meg az Aszályban az Idő megragadásának a problematikája is. Ennek a kérdésnek megvan az elméleti előzménye. Az Irodalmi Szemle 1986. szeptemberi számában publikálta Az idő hangjai című esszéjét, amelyben (véletlenszerűen vagy tudatosan? - ez most már mellékes) mintegy előre jelezte mindazt, amit az Aszály szerkezetében megjelenő regényidő segítségévéi kifejezni akar. Van a Duba Gyula által konok makacssággal írt „csehszlovákiai magyar“ regénynek egy olyan eleme is, amelyet az életmű átfogó ismerete nélkül sokan hajlamosak valamifajta „véletlenszerűség“ szülte irodalmi szociográfiának tekinteni. Pedig a Vajúdó parasztvilág megelőzte a hetvenes-nyolcvanas évek nagyregényeit. így öntörvényű értékeivel együtt is a regényíró Témájának fak- tográfiai rögzítéseként értékelhető. Ennek legújabb igazolását éppen áz Aszály című regénye adja, amelyben az írói motivációt adó élmény ideje már nem azonos a cselekmény történelmi idejével, éppen ezért a regény fiktív ideje is bonyolult szerkezetet mutat, mint ezt megelőzően írónk bármelyik más regényében. Ez már egy olyan kísérletnek tekinthető, amelynek segítségével Duba Gyula párbeszédet kezd a világpróza e századi eredményeivel, viszont a hármas tagolású regény egyes fejezetei elé választott mottók szerzőinek neve (Borges, Konrád György és Fábry Zoltán) jelzik azt is, hogy írónk kitekint, de ragaszkodik kiküzdött világához: a Fábry-kép erkölcsi üzenetéhez. Az Aszályban megkísérli a regényidő nagyrealista lineárisát feltördelni, a végeredmény ezért is különbözik a megelőző opuszokból ismertektől. Formai újdonságnak számít - a dubai életművön belül -, hogy az élményen, az írói megformálás fiktív elemein és a nagyregény jegyein kívül beépítette a főhős családjának történelmi múltját is. Ez a vázlatosan megrajzolt életpálya is jelzi, hogy várhatunk még figyelemre méltó írásokat a most hatvanéves Duba Gyulától. Eddigi pályájában meghatározó szerepet játszott a magány mint írói létállapot. Talán ezért is vált írónk esendővé, amikor az irodalomszervező kényszerű szerepét vállalta fel. Feltételezésem szerint Duba Gyula írói pályáján az Aszály olyan változások előzetes^ej-