Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Kövesdi János: A láger (elbeszélés)
Kövcsdi János A latrinánál előkerestük a legélesebb kanalunkat (késünk nem volt. a kanál nyelét formáltuk vágó szerszámmá) - és le a gyönyörű bundát a macskáról! A legnehezebb a hús földarabolása volt. Valahogy azért mégis feltrancsíroz- tuk. és odatettük sülni. Két csajkában. A szobánkban, ahol háromszintes priccseken aludtunk, állt két lapos tetejű cserépkályha. Azon sütött-főzött mindenki, ha került valami a konyhára. Ott sürögtünk-forogtunk mind a négyen a serccgő-rotyogó csajkák körül. Gondosan forgatgattuk a húsdarabokat, ügyelve, hogy egyenletesen süljön-pi- ruljon mindkét oldalon, és közben testvériesen megtárgyaltuk, kinek milyen része és hány darab jut majd. Sáska érdemeit természetesen egyikünk sem vitatta el... Egyszer csak nyílik az ajtó. Belép az ügyeletes fogoly.- Mi fő? Mi fő? - kiáltja már az ajtóból.- Nyúl! - vágjuk rá kórusban.- A kolhozból jártak itt. Azoktól vettük.- Valami fenséges szaga van. Ó. fenséges... Több semmi. Elment. Néhány perc múlva újra nyikordul az ajtó. És - ott áll előttünk az Oroszlán. Meghűlt bennünk a vér.- Az ördögbe... - motyogta Vámos az orra alatt. - Lebuktunk...- Ne rczeljetek be! - szóltam rájuk szigorúan.- Micsoda pompás illat! - lépett előre a kapitány. Az orreimpáját idc-oda húz- gálva kéjesen beleszimatolt a levegőbe, akár egy igazi kopó. - Schr gut! Sehr gut!... A kapitány kíváncsi természet volt. És ínyenc. Ezt tudta róla az egész tábor. Mint néhai brigádparancsnokot, engem személy szerint is ismert. Egy cseppet sem komáit. Tudta, hogy én panaszoltam be a táborparancsnokságnál az ostoba sorakozások miatt... Később le is törték a szarvát. Nem volt kétséges, hogy belekukkant a csajkába. Lassan közeledett.- Már biztos keresi... - súgta Vámos.- Mit gondolsz, felismeri? - kérdezte a foga között Szerdi.- Nem hinném... Majd meglátjuk. Ahhoz, hogy felismerje, villant át az agyamon, kitűnő állat-boncszakcmbcrnek kell lennie. Szerencsére eléggé összetrancsíroztuk. Ez némileg megnyugtatott. A kapitány megállt a tűzhelynél. Mindnyájan úgy lapultunk, akár a tetten ért kutyák.- O. sehr gut... - mondta ismét. - Was ist das?- Nyúl - válaszoltam, keményen a szemébe nézve.- Sehr schön - nézett bele a csajkába. - Hol szerezték?- Ma itt jártak a kolhozból. Azoktól vettük.- Ügyes dolog. Kár. hogy nem tudtam róla. Elszavalt még néhány fellengzős közhelyet a készülő pecsenye illatáról, és elment. Örömünkben seggreverőcskét rendeztünk. Ám alig telt el egy negyedóra, az ügyeletes megint berontott hozzánk.
