Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Kövesdi János: A láger (elbeszélés)
Kövesdi János Szimfcröpolban többnyire útépítésen dolgoztunk vagy a házfelújításoknál segédkeztünk. Ám a brigádunkat egy nap kivitték a teherkikötőbe mólót javítani. Nem volt rossz munka, csak a szél ne fújt volna annyira. De hát közvetlenül a parton télen örökké fúj a szél. Sokkal hidegebb volt. mint a város belsejében. Ráadásul az ember hamarabb is megéhezik, ha átjárja a fagyos szél. Alig volt tíz óra. amikor Pali odasompolygott hozzám. Láttam rajta, hogy valami baja van.- Mi bajod, komám? - kérdeztem. - Olyan sápadt vagy!- Nem tudom, pajtás. Csak azt érzem, hogy rosszul vagyok.- Nem ettél meg valami nyavalyát? Mert te...- Nem. nem. Nem ettem semmi olyasmit.- Csak ne tagadd! Jobb. ha megmondod. Nem ettél abból a kutyából, amit tegnap fogtak Kulacs Pistáék?-Nem, testvér. Nem. Kértem, de nem adtak.- Szerencse. Mert az a dög még veszett is lehetett, amilyen girhes volt. Még az kellene, hogy megvesszél! Döbbenten nézett rám. Most már falfchérnek látszott. Egy darabig hallgattunk. Aztán kitört belőlem a nevetés.- Szóval mégiscsak ettél belőle!- Nem. testvér, istenemre nem ettem - bizonygatta.- Nem! Hát éppen az a baj. hogy nem ettél. Mert ahogy elnézlek, téged az éhség emészt. Látod, ha ettél volna, most nem éheznél. Az ebéd persze még messze volt. Pali pedig minden kődarab feladása után sá- padtabb lett.- A legjobb lesz. testvér - tanácsoltam neki ha azonnal olajra lépsz. Ülj le valahol, ne erőltesd magad. Úgy talán megéred valahogy az ebédet. Meghallgatott. Délben az elsők között jelentkeztünk ebédért. Hozzá is láttunk nyomban az evéshez.- Testvér - szólalt meg Pali. miután bchörböltc a leves felét -. ennyi levestől csak éhcsebb leszek. Én ezt megszaporítom. Azzal fogta a csajkáját és megmentette tengervízzel. Ördögi mozdulat volt. Arra se volt időm. hogy kinyissam a számat. Pali nagy lendülettel emelte szájához a kanalát. Összefutott a ránc a homlokán. de azért az első kanállal lenyelte. Aztán újra kanalazott. De az arcán megjelenő keserű fintor rögtön elárulta, hogy nem ízlik az én komámnak a megszaporított leves. Egy darabig forgatta a szájában, mint a fogatlan öregasszonyok a mócsingot. aztán kiköpte.- Pffújjj! A kutya mindenit! - És újra kiköpött. - Ezt a moslékot már nem ehetem meg. Sós. mint a hering. Egy újabb halálgyors mozdulattal kilöttyentette az egészet a tengerbe. Egyikünk sem nevetett. Tanácstalanul emelte rám elnehezült tekintetét.- Most mi lesz veled, komám? Nem válaszolt. Az cbédkiosztóhely felé sandított.- Majd ha elfogy a sor...- De ha nem marad?
