Irodalmi Szemle, 1990

1990/5 - Balázs F. Attila: Lázadás (novella)

Balázs F. Attila

zsákmányként viszik abba az irányba, amely törvényszerű és megmásíthatatlan. Újabb és újabb hajót szerkeszt és bíz a hullámokra. Megszűnik idő és tér - s a megbántott kisgyerek belefeledkezik az önmaga világát a természet törvényeivel összebékítő játékba. Az idő röpül, de az érzékelKetőségen túl. A világ megszűnik létezni, a szövegek is értelmüket vesztik az összetűrögetett lapokon, s a hullámok nem üzeneteket visznek tova, hanem egy széthullt gyermekkor szilánkjait úsztatják a felejtés állóvizei felé.- Apánk meghalt - a nővére kapkodva szedi a levegőt mellette. Ránéz feldúlt arcára, s olyan mozdulattal, mintha befejezne egy elkezdett dolgot, könnyed méltósággal vízre bocsátja az utolsó hajót. A hullámok, mint súlyt saccoló tenyerek, emelgetik s futnak vele az omladozó partok között.