Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Rácz Olivér: Velünk voltál - veled maradunk (Búcsú Löffler Béla szobrászművésztől)
Velünk voltál - veled maradunk Színházban, 1959 tatlan életszemlélete, már akkoriban általánosan elismert és megbecsült művészi egyénisége - egész egyedülállóan egyéni alkotóművészete. (Ennek köszönhette, hogy az akkori korszellemek és a magyar királyi katona- tiszti követelményeknek nem éppen megfelelő „balos“ múltja ellenére megtarthatta a csehszlovák hadseregben szerzett tiszti rangját, s bejegyzett „polgári“ foglalkozása révén a kassai katonai kórház fogászati osztályára vezényelték.) Miután végighallgatott, elgondolkodva megdörzsölte az állát.- És ha őrjáratba ütközöl? Vagy holmi nyalka, „valódi“ katonatisztbe ? (Ő nem tartotta „valódi“ katonatisztnek magát. Megvoltak hozzá a nagyon megalapozott okai.)- A ligeten át, idáig, meglehetősen biztonságban vagyok. Jobban ismerem a liget rejtett ösvényeit, mint az esetleges őrjáratok. A veszélyes útszakasz itt kezdődik... Újra elmosolyodott.- Tudod mit? Holnap gyere öt perccel hamarabb. Itt találkozunk. Bekísérlek a laktanyába. A karórájára pillantott, intett: - De azért most is elkísérlek. A laktanya főbejáratát addig a napig mindig pontosan elkerültem: a lak- tanyaudvar hátsó részén, az istállók mellett, a ki-be száguldozó lovászok, kocsisok között szoktam besurranni. De aznap Löffler Béla hadnagy úr oldalán lépkedtem be a kapun. Löffler Béla hadnagy úr hanyagul fogadta a kapuőr tisztelgését, az irodaépület ajtaja előtt barátságosan hátba vágott.-Holnap. A megállónál. Már legalább egy hete kísérgetett be fenséges fölénnyel a kapun. De egy szép napon a kapuőr mellett egy szolgálatos őrmester strázsált. Tisztelgés. Löffler Béla hadnagy úr közömbösen a csákójához emelte a kezét. De az őrmester hangja felreccsent a hátunk mögött.- Karpaszományos! Maga hova megy?
