Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Zeman László: A líra vonzatai (František Miko 75 éves)
Zeman László teljük - a kitérítő és a kiegyenlítő összetevők kontrasztjaként, pontosabban kontrasztarányként tételezi (vö. 1973, 92 és kk.). A konfliktusnak és megoldásának, a legközvetlenebbül kivehető tematikai viszonyításának hátterével veszi számba az arányítások és árnyalás módját az elbeszélő, az alakok, valamint az auktoriális szubjektum részesedéseként s a megfelelő stíluskategóriák hozzárendelésével előbb a szlovák realista próza szövegformálásának szintjén (Estetika výrazu, 1969, 35-59), majd - amennyiben az objektív epika, az újra, másra átváltás blokkolt - a próza lírizálódásának mozzanataiban. A szerő ekképpen a lírát és a lírait tételszerűen és elemzéseiben szerkezetileg az epikából vezeti le (eltérőleg a kiindulásukban is líraközpontú irányzatoktól, mint az „új kritika“ vagy a „formális iskola“). Az eljárásmód nem értékelő, mégis a szerzőnek mindkét általunk részletesebben jellemzett művében a „lírai“ nyomul fel (amint erre a másodiknak már címe is utal), nyilván tükrözve azt, hogy a lírát a modern irodalom paradigmájának tekintik. A Stilisztikai összetevések a vizsgálatba a beszéltnyelvűség kategóriáját kapcsolják be, hagyományosabb prózai-epikai funkcióitól lírai jellegű transzformjáig a fordítás tanúságtételével, amelyben az érintkező irodalmak poétikai- és nyelvtörténeti, valamint nyelvszociológiái tényezőinek esetleg éles különválását észlelhetjük. Mindhárom kötet a szlovák prózára - és nemcsak a szlovák prózára - nézve olyan háromszögelési pontokat térképez fel, amelyek nélkül a kortárs prózával és a műfordítás kérdéseivel körülményes volna foglalkoznunk. A líra és a lírai tehát az irodalom rendszerszintű vizsgálatának követelményeként, de a szerző ebbeli vonzatának is kifejezését adva, a kezdetektől fogva jelentkezik, s amint ismertetésünkből kitűnik, az utóbbi évek dolgozataiban (1985, 1986) központúvá vált. Ezekre épül rá A líra művészete (Umenie lyriky. Od obrazu k zmyslu. Slovenský spisovateľ, Bratislava 1988). Főképpen bevezető-visszautaló fejezeteiben, amelyekben a szerző kibontja a líra ..befogadásesztétikai létformáját“ (lásd a kötet mottóját, összegezésként - 228 és kk.. 231-2) az olvasás-megszólaltatás tényezőitől a szóródást is bekalkuláló olvasatokig, a közvetlen, intuitív értelmezéssel átszövődő olvasói élmény kialakulását mint a mélyebb interpretáció feltételét (s a vétel az elvonatkoztatás magasabb szintjén megszerkesztett nyelvi formában rögzülhet), meglep bizonyos didaktikai helyzethez kötött tárgyalásmódja. Ez azonban nagymértékben visszavált eredeti hangjára (mint a költőnél „aki csak önmagához szól“ [43], s paradoxon, hogy e „magánbeszéde“ válik a legteljesebb közléssé...), mihelyt a vizsgálatot anyagközelségben folytatja. Illetve a lírai alkotás értelme iránti igényt (219 és kk.). valamint az újabb líra lényegbeli sajátságaként meghatározott elfűződését a hagyományos „magasszinttől“ s ezáltal a hitelességre törekvést (91) a szlovák líra fejlődését és líratípusait képviselő költőegyéniségek versszövegei alapján, értékeléseként fejti ki. (A szabatos jellemzés-diagnózis egyúttal élményszerű olvasást nyújt...). Módszertani szempontból ismételten felfigyelhetünk arra, hogy az általános kategóriák révén nemcsak a poétikainak és irodalomtörténetinek elvontabb leírása eszközölhető, hanem az alkotások egyszeriségének-egyediségének s az alkotó személyiségének megragadása is. Egy mozzanatot ragadva ki a „költői kódolás" kérdésköréből, ötlik szemünkbe a következő mondat: A vers „értelme lehetővé teszi kifejezetten rendhagyó formájú kód alkalmazását is“ (extrémne podoby kódu, 221). Ami a líra misztikus régióiba vezethet (Z. L.). S számunkra a tétel a „jelentéktelennek jelentésességét“ asszociálja F. M.-nak Vincent Ši- kula prózája tárgyszerűségének lírai jellegét felfedő taglalásában (1976, 160, 168-9), s benne a köznapinak-beszéltnyelvűnek hitelesség-intencióját (megtoldása az irodalom metaforikus és transzcendens lényegéhez vezetne az „értelem keresésében"). Akárcsak pontszerűen arra kívánunk ezzel rámutatni, mennyire egységes és koherens František Mi- konak a kortárs irodalomtudomány és esztétikai gondolkodás párbeszédébe szervesen illeszkedő irodalomtudományi munkássága, amely esélyt jelent számunkra is a részvételre. Mert végül is épp e részvételről van szó... Vonatkozásában nem véletlen, hogy ismertetésünkben éppen a szerző és Fónagy Iván vizsgálatai kerültek egymással kapcsolatba.
