Irodalmi Szemle, 1990

1990/4 - Zeman László: A líra vonzatai (František Miko 75 éves)

A líra vonzatai

vizsgálat igazolja azt, amit Fónagy Iván is vall a ritmusról, miszerint a ritmus feloldó tényező.10 A ritmus „elringat", „visszatérést jelent egy ősi állapotba“. Par excellence detenzív, feloldó szubjektivitás. {uo. 94)

Amint említettük, a szerző stilisztikai kategóriarendszerében a kifejező értékek pozícióiban a líra ábrázolt, leképezett szubjektivitása az epika cselekményességének ellentett tagpárjaként lép fel. azaz szemben az epika szüzsészerűségével - a téma haladvá- nyos kibontakozása, konfliktusra és megoldásra irányulás, temporalitás - a líra blokkoló, az előbbieket csak „nyomokban“ tartalmazó, elsősorban a szubjektív válaszra összpontosuló műfaj (i. m. 50-2, 9.-105; 1978, 118-131). A két műfaj (-műnem) különbségét érveléseiben a szerző több helyütt a paradigmatikus és a szintagmatikus elv oppozíciójaként ösz- szegezi. Az első az ismétlés és a szimultaneitás, a kategorizáló összevetés és egymáshoz rendelés elve, amely a különféleségben az azonosságot és az egyetemest láttatja (amint azt a klasszikus esztétikai hagyományból ismerjük; hasonlóképpen elemzi az ismétlés szerkezeteit a „költőiség“ szempontjából W. A. Koch is; lásd; Linguistische Analyse und Struktu- ren der Poetizität. Orbis, 17. 1968, 1, 5-22; s értékelése, akárcsak F. Mikoé, következetesen befogadásesztétikai). A másik a haladványosnak, szukcesszívnak, az egymást kölcsönösen meghatározó, de különféleségüket megtartó elemeknek epikuma (vö. 1978, 121-127, 188, 198-9). Az ismétlés és az ismétlődő elemek ekvivalenciája a líra felépítésében a ritmustól és a verssortól, a hangzásegybeesés, a versszak, a párhuzam és a különféle ismétlő alakzatok képletein keresztül az azonosságot a jelentés síkjában létesítő metaforáig a lírai oldódás eszköze, az ellentétek közömbösítésének, felfüggesztésének módja (a kérdéskörhöz lásd például F. Miko tanulmányát: Die Funktion der Wiederholung in dér Lyrik. Estetika XIII, 1976, 1, 100-112). A műfaji ismérveket tekintve mindkét alapelvvel, a líraival és az epikaival, egyaránt számolnunk kell. A kettőnek az ötvöződése és aránya hozza létre a műfaj kiegyénülését, és teszi lehetővé megmérhetőségét, amelyben az egyik végül is alulmarad (Miko 1973, 108).

A líra zeneiségének elve az alaki összetevő jelentőségére mutat rá, arra, hogy a lírai közlésben a nyelv alaki oldala a jelentések közvetlen hordozójaként nem fogyasztódik el, hanem valamiképpen többletszerű. A líra vizsgálata ennek nyomán a kötött beszéd, a vers mibenlétének meghatározására törekedett, amit a tárgykörben már a „formális módszer“ művelői és pártfogói (Ejhenbaum 1922, Tinyanov 1924. Zsirmunszkij 1928) kitekintve a kortárs vizsgálatokra, és egymással is vitázva sokrétűen elemeztek. Tinyanov tételei („koljebljuscsijeszja priznaki znacsenyija v sztyihe“) lírai lényegük szerint leginkább J. Cervenka dolgozataiban válnak még körvonalazotabbá (1.0 úloze verše v básnickém díle. Česká literatúra, IX, 1961, 1, 16-28). S. J. Mukaŕovský ismert és klasszikus tanulmányában (1933,1948) merül fel újból a líraismérveként a verssornak a lírát a prózától elválasztó saj átos intonációja. Ugyanaz a szövegszelvény .mondat, verssorként és prózai szövegbe helyezve más-más intonálást vált ki. Az intonációt minősítve a vers alapvető és a ritmust is keretező tényezőjének, Mukaŕovský megállapítja, hogy a verssor a mondatbeli, nyelvi intonáció és csak a versben ható ritmikai jellegű és kihatású intonációmenet ellentétére épül. illetve a kettő közti különbség, feszültség és integrálódásuk az, ami sajátosan versbeli (mint egyik legszembetűnőbb jelzését a szintaktikai és a verssorbeli tagolásnak a különválását követte).

A verssor intonációs feszültségének, kettősségének, másneműségének Mukaíovský-féle tételét, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a klasszikus kérdésfeltevést másképpen gondolja végig F. Miko, amikor a kettősséget a verssor intonációjának zenei jellegéből vezeti le (Verš v recepcii poézie. Pedagogická fakulta v Nitre, 1985 , 7—49; a dolgozat újabb s a vers- hangzás egészére kiterjedő változata: Lyrika a problémy jej výskumu. In: miko, F. et a.: Súradnice literárneho diela. Tatran, Bratislava 1986, 191-259; a következőkben az első változatra hivatkozunk). Abból a tapasztalati tényből indul ki, hogy a költemény megszólal