Irodalmi Szemle, 1990

1990/4 - Cs. Liszka Györgyi: Volt egyszer egy királyság (kispróza)

Volt egyszer egy királyság

mit gondolok közül elém lépett egy fiú. Őt kellett volna tán megcsókolnom. A hajnalodó félhomályban tisztán láthattam lányos arcának vonásait. Tört magyarsággal megszólalt, és kedves hangon egy mesét mondott nekem:

Volt egyszer egy királyság. Ennek a királyságnak pedig volt három női gyermeke, Marika, Ibolyka és Giziké. Marikának, a legöregbiknek eljött az ideje, és férfihez kellett mennie. Jöttek is a kéregetők, s egy közülük el is vitte Marikát. Aztán teltek, múltak az évek. Ibolykának is eljött az ideje, neki is férfihez kellett mennie. Jöttek is a kéregetők, s egy közülük el is vitte Ibolykát. Aztán teltek, múltak az évek, Gizikének, akárcsak két öreg testvérének, ugyanúgy eljött az ideje, hogy férfihez adják. De bizony a kéregetők csak nem jöttek. Giziké nagyon elbúsulkodott. Hogyhogy énhozzám egy kéregető sem érkezik? - kérdezgette mindig magában. Kint sétált mindig a nagyságos kertben. Volt ennek közepén egy kút. Giziké odafeküdt mindig a kút mellé és sírdogált. Hát uram teremtette, egy szépséges napon a kútból, mikor Giziké éppen alatta feküd, ki- kukkolt egy ronda, nagyságos béka. És odamondta Gizikének, hogy Giziké, csókolj meg!

Ekkor a fiú rémülten a fejéhez kapott: Jaj, kifelejtettem valamiket. Akkor elkezdeném elölről:

Volt egyszer egy hatalmas királyság, akinek három női gyermeke volt. Mikor a legöregbiknek Marikának eljött az ideje, eljöttek hozzá a kéregetők is. Férfihez kellett mennie, magával is vitte egyik a sokukból. Kevésvártatva Ibolykának is eljött az ideje, neki is férfihez kellett mennie. Neki már nem jöttek annyi kéregetők, csak egy, de az éppen el tudta vinni Ibolykát. így hát Ibolyka is férfihez ment. Teltek, múltak az idők, már csak Giziké maradt. De hozzá bizony egy teremtés kéregető sem érkezett. Giziké ott ült a királyság nyakán és sírdogált. Le szokott futni a kertbe a kúthoz, és ott feküdt le mindig a tövében, és sopánkodott. hogy őtet senki se szereti. Egyszer csak, amint éppen ott keserűsködött, a kútból kikukkolt egy béka, és azt mondta Gizikének, csókolj meg, Giziké. Giziké hanyatt-homlokul hazafutott az apjához, az öreg királysághoz. Másnap is ugyanúgy járt. Aztán már nem is merett odafutni a kúthoz. Egy év után aztán mégiscsak odafutott. Akkor is így járt. Mindeneket odakiabált a békának, hogy nem csókollak meg, ronda vagy, meg fuj, meg minden. Még köpködött is. Aztán elfutottak az évek, Giziké öregasszonnyá lett. Kihullottak a hajai, elpotyogtatta a fogait, ráncos lett. De a békát nem feledkezte meg. Egy nap magától futott a kúthoz, és amikor a béka kikukkolt, elkapta és megcsókolta. Ekkor csodákat látott. A béka szépséges királyfiság lett, de Gizikének nem nőttek vissza a hajai, meg a fogai sem, és szépséges se lett.

Figyeltem kitartóan a mesét mondó, egyre szépülő arcú fiút. Kedves - gondoltam. Zavartan rám nézett, majd hirtelen lesütötte a szemét. Nem állta tekintetemet, az ég tudja, miért. Megint belétévesztettem, ne haragudj - mondta kicsit szégyenlősen. Elkezdem élőiről:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság...

És ekkor mondá Isten: Legyen világosság; és lön világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És neveze Isten a világosságot nappalnak...