Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Gál Sándor: Vanek őrnagy (elbeszélés)
GÁL SÁNDOR VANEK ŐRNAGY Vanek őrnagy nem békebeli díszkatona volt, hanem igazi, frontokat járt hadfi. Ez abból is látható és tudható volt, hogy amikor zászlóalj parancsnoki beosztásba hozzánk helyezték a határ menti hegyek közé, már másodízben degradálták, ami nem kicsiség békeidőben. Persze az ital, mondhatnánk, meg egyebek... Ahogy kitudódott - mert végül is minden kitudódik a parancsnokokról -, korábbi beosztásban ezredparancsnok volt valahol a hátországban, ezredesi rangban. Aztán - míg mások a ranglétrán békeidőben is felfelé kapaszkodtak - valamiért alezredessé voltak kénytelenek degradálni. Természetesen az ezredparancsnoki beosztástól is meg kellett válnia. De ekkor még a békés hátországban maradhatott, egy déli városkában, ahol lényegében a civilizáció minden kényelme elérhető volt számára. A következő lefokozást azonban büntetés követte, mégpedig áthelyezés a nyugati határra, a mocsarak közé, ahol a civilizációt a Kerek Nagyasszonyhoz címzett vendéglő és a Loreta jelentette; ez utóbbi egy hagyományos cseh vadászvendéglő volt a hegyekben, mintegy tíz kilométerre a kaszárnyától, ahol hétvégeken fúvószenekar játszotta az ismert polkát, s ide jártak a kimenős katonák meg a környék lányai. Ez jutott osztályrészül az egykori frontharcosnak. Rideg legénylakás a kaszárnyában, háromezer, asszonyra éhes, egyenruhába bújtatott méncsikó körülötte, na és a napi többszöri riadó, teherautók, tankok és terepjárók bűze és zaja. Vanek őrnagy nem örült ennek, de nem is igen bántotta az új helyzet. Volt ő rondább körülmények között is, ahol tetvek ették a harcosokat: hősöket és gyávákat egyaránt, mert a ruhatetű képtelen különbséget tenni e két omberfajta között. Vanek őrnagyot kemény harcok edzették, s a mostani állapot egyáltalán nem hozta ki a sodrából. Ami igazán hiányzott, az az a néhány nő volt, akiket korábbi állomáshelyén több-kevesebb rendszerességgel látogatott. Itt most már - az ötvenen is túl - egyre ritkábban fordult meg a szoknya után. Az is igaz persze, hogy a kaszárnya környékén a szoknyát viselő halandó igencsak ritka látványnak számított. Az időben még cigarettáztam, igaz nem valami sokat, de azért - ahogy a többiek is - egy-egy cigaretta elszívásával néhány percnyi lélegzethez jutottam az általános utálatnak örvendő páncélosok tisztítása közben. Az egyik magamnak megszavazott cigarettaszünetben odalépett hozzám Vanek őrnagy, ujjai között egy húszfilléressel, s kért egy Bystricát. Természetesen tiltakoztam a húszfilléres ellen, de hiába.- Nem vagyok potyázó - közölte Vanek őrnagy-, csak elfelejtettem cigarettát venni.
