Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Václav Havel: Egy szó a szóról
Václav Havel lusztrálni, hogy vannak országok, ahol néhány szó többet nyom a latba, mint másutt egy vagon dinamit. Általánosabb szinten szeretnék beszélni és témámat szélesebb és ellentmondásosabb összefüggéseiben is megvizsgálni. Olyan világban élünk, amely lehetővé teszi, hogy Nagy-Britannia egy polgárát egy egész más ország hatalmassága nyilvánosan és szemérmetlenül célba vegye mérgezett nyilával csak azért, mert az a bizonyos ember megírt egy bizonyos könyvet. Az a nagy hatalmú ember ezt állítólag hittestvérei milliárdjainak nevében tette. De nemcsak erről van szó, hanem arról a nem kevésbé fontos tényről is, hogy ebben a világban elképzelhető, hogy ama milüárdok egy bizonyos - reméljük, csak kicsiny - része egyetértett a meghozott halálos ítélettel. Mit jelent ez? Mi ez? Csupán a fanatizmus fagyos léghuzata, amely furcsa módon a különböző helsinki konferenciák idején élénkült meg - párhuzamosan az európaiság eléggé pusztító következményekkel járó expanziójával - azokban az országokban, amelyek eredetileg nem kértek az idegen civilizációból, és amelyeknek ez a kétélű import sok száz milliárdos és soha ki nem egyenlíthető adós- ságterhet hozott? Igen, mindez válasz a feltett kérdésre. De több is: szimbólum. Annak a titokzatos sokértelműségnek a szimbóluma, amely a szó nagy hatalmában rejtőzik. Igen, a szó hatalma nem egyértelmű és nem átlátszó. Mert a szó nemcsak Walesa szavának felszabadító hatalma vagy Szaharov szavának óvó-intő hatalma, hanem Rushdie - nyilván értelmetlenül interpretált - könyvének hatalma is. Rushdie szava mellett ugyanis ott áll Khomeini szava. Ä társadalmat szabadsággal és igazsággal elektrizáló szó mellett ott áll a hipnotizáló, ámító, fanatizáló, csalárd, bőszült, veszedelmes és halálhozó szó is. A nyíl-szó. Azt hiszem, hogy éppen önöknek nem kell beszélnem egyes szavak feketemá- giájáról, mert viszonylag nemrég saját bőrükön tapasztalták, hogy bizonyos politikai és szociális konstellációkban milyen vészes történelmi borzalmakat hívhat életre egyetlen átlagos kispolgár hipnotikusan bővülő és egyben valószerűtlenül őrült szava. Én ugyan nem értem, mivel bűvölhette meg az önök apáinak és anyáinak egy részét, de egyben érzem, hogy az nagyon suggesztív, nagyon alattomos valami lehetett, ha képes volt bármily rövid időre is megbűvölni azt a nagy szellemet, akt annyira új és átható értelmet adott a „das Sein“, a „das Da- Sein“ és a „die Existenz“ szavaknak. Amit mondani akarok: a szó titokzatos, sokértelmű, ambivalens, áruló jelenség. Lehet fénysugár a sötétség birodalmában, ahogy valamikor Belinszkij Oszt- rovszkij Viharat aposztrofálta, de lehet halálhozó nyíl is. És ami még rosszabb: egy ideig lehet emez és egy ideig amaz, és egyidejűleg lehet emez is, amaz is! Milyen volt tulajdonképpen Lenin szava? Felszabadító vagy ellenkezőleg, megtévesztő, veszedelmes és végül rabszolgaságba döntő? A kommunizmus történetének kutatói máig is szenvedélyesen vitatkoznak és nyilván még sokáig fognak vitatkozni ezen. Nekem az ő szaván mindenekelőtt az tűnik fel, hogy szüntelenül dühös. És voltaképpen milyen volt Marx szava? Megvilágította a társadalmi mecha-