Irodalmi Szemle, 1990
1990/3 - Duba Gyula: Az író az igazsággal álmodik (elbeszélés)
Ilyen és ehhez hasonló részletekből, töredékekből és epizódokból, sejtésekből és hangulatokból állt össze a nap, amikor az író álma hatásának bűvöletében kereste a találkozást az igazsággal. — Kirrúgatlak...! — kiáltotta panaszosan a főszerkesztő. Arca szinte kétségbeesett volt. Már nem a régi, hangját bizonytalanság fátyolozza, önérzetét megrokkantották a változások, a könyörtelenül rohanó idő. Az értekezlet résztvevői azonban nem tudták, hogy aznap az író az igazságot keresi, ezért kiszolgáltatott sorsa kényének-kedvének. Úgy vélték, megőrült! Felkavarja a megszokott rend nyugodalmas és kényelmes állóvizét. Belekotor a rutinmunka piszkába, és okvetetlenkedve felszabadít bűzös szagokat. A szerkesztők lélekben helyeselték a mindent gyökeresen átformáló változtatás és átalakítás eszményét, azonban a felelősségmentes és kényelmes munkájuk és életvitelük felforgatásának gondolatáért már kevésbé lelkesednek. Márpedig ha a főszerkesztőt támadják és védekezésre kényszerítik, az öreg olyan erőket, eszmei homályban szunnyadó gonosz hatalmakat mozgósít, amelyek problémák göröngyeivel szórják tele mindennapjaikat. Dilemma, mely lényeggé merevült. Romboló lélektani helyzet, kegyetlen törvény. Ilyen kettős lelkiállapot, melyben a szerkesztők le- ledzenek, csak tudathasadásos bizonytalanságot és kettéhasadt egyéniséget eredményezhet! S ez az írónál már kétségkívül bekövetkezett. Mint ki dolgát jól végezte, elhagyta a szerkesztőséget, és az Orbis bolt felé indult, hogy külföldi lapokat vásároljon. Tudatalatti ösztönei a Leningrádi utcába vitték, sejtette, hogy a határon túli sajtó vonzáskörében szót váltva az irodalom és a kultúra munkásaival, a nemzetiségi közvélemény képviselőivel, értesülhet a világpolitika legfrisseb eseményeiről, amelyek meghatározzák az egyén vágyait és lehetőségeit. Találkozik majd az emberiség létét érintő és közszájon forgó, bár hivatalosan meg nem erősített igazságokkal; az éter hullámairól véve, elektromos jelzésekből kiszűrve isteni hanghoz hasonlatos mennyei erővel és érvénnyel bírnak. A Leningrádi utca közepén a nemzetiségi méretekben gondolkodó Közép-Európa kicsiny középpontja alakult ki a konszolidálódás és az eszmei igazságkeresés évei során. Az író e neves helyen találkozott és szórakozottan elbeszélgetett a Költővel, a Riporterrel, a Nyugdíjassal és a volt Cenzorral, másképpen mondva sajtóellenőrrel. Rövid félóra alatt megtudta tőlük a következőket: A nagy tekintélyű országvezető politikus rövidesen félreállítja konzervatív ellenfeleit, de az is megtörténhet, hogy ellenlábasai váltják le őt. A szocialista gazdaságok vonata olyan sötét alagútban robog, melynek bejárata már messze van, de nem biztos, hogy kijárata is van, s a fő probléma éppen abban rejlik, hogy senki sem tudja, milyen hosszú az alagút. A testvéri ország minisztere — korszerű módon — egy nyugati rádiónak nyilatkozva vitatkozik a saját kormányával. Az ismert despota olyan hermetikusan kíván országába zárkózni (népével együtt), hogy kénytelen törvényerőre emelni a mesterséges lélegzés szükségét és kötelező voltát (akinek nem jut légzőkészülék, az megfullad!). Továbbá: a nemzetiségi jogok védelmének frontján a helyzet változatlan. És végül: akinek nem inge, ne vegye magára, de nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, tehát