Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Megkésett olvasónapló a Nomád naplóról

azonban az európaiság és a népiség szintézisét látja és tartja a legeredményesebbnek.

S ezt a véleményét mi is magunkénak fogadjuk, de azért van bennünk kétely is.

Vajon hány látószögből lehet rálátni a felhőkarcolók és a totemoszlopok „szövetségére”? Valószínűleg nagyon sokból. De Csoóri mintha a kelleténél egy kicsit többet állna abban a bizonyos múzeumi ablakban: a népköltészetben csak a „szürrealista modernséget” látja és népszerűsíti. Pedig ha látószöget változtatna, a népdalban a szabadságnak más modern változatait is felfedezhetné. Például a tudatnak azt az alkotó játékát, amelyet leggyakrabban Mallarmé Un coup de des-jére vezetnek vissza (így a konkrét költészetet, s azon belül mondjuk a hangverset], s amely „lemond a valóság formális sémáiról, a teljességről, ugyanakkor önmagából önmagát táplálva mindig a valóságos cselekedetekben megvalósítható [ámbár te- leologikusan lényegtelen} lehetőségek tárháza” (Papp Tibor). Én ugyanis ezt a fennkölt elméletű költészetet is gátlás nélkül hoznám összefüggésbe a népköltészettel, a valóságtól függetlenedő népi mondókákkal, szójátékokkal, halandzsaszerű versekkel, gyermekkiolvasókkal. (Weöres Sándor költészetében ez az összefüggés egészen nyilvánvaló!) Nemcsak a szürrealizmus „tudatalattija” képes leválni az ún. valóságról, hanem a tudat egésze is. (Kant fenomenonja és az egzisztencialisták fenomenológiája értelmében. Az egzisztencialistákra egyébként Csoóri is hivatkozik.)

S ilyen vonatkozásban talán mégsem volt pozitívum, hogy a második világháború után „egymást kergető nyugat európai izmusok versenyébe nem neveztünk be”. A reneszánsz teljesség modelljében az ilyen kizárólagosságok is szűkítően hatnak.

Pozsony, 1980. január 31.—február 23.