Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Tudós és ember

gesen megoldották. Azóta lezajlott a Horváth János—Vargyas Lajos-féle vita, s az újabb vitahullámban egy imponálóan fiatal verstanos gárda vonult fel. A szomorú reflexió az, hogy a nem lankadó vita tárgya: a hangsúlyos verselés a mai magyar költészetben már alig van jelen.

Rákos elméleti aktivitása közvetett-közvetítő módon is megnyilvánul. Lukács György realizmusfelfogását és összefoglaló esztétikai művét a Česká literatúra és az Estetika című folyóiratokban részletesen elemezte, irodalomtudományi és esztétikai munkásságából pedig válogatott kötetet állított össze (Uméní jako sebe- poznání lidstva, Praha 1976). Hasonló válogatást készített az irányzatokban bővelkedő mai magyar(országi) irodalomtudomány gazdag anyagaiból is, s ennek a kötetnek a bevezetőjében az európai fejlődésben elhelyezett magyar szakágazatról átfogó képet nyújtott. A kötetre /Teórie literatúry v zrcadle maďarské literárni védy) a szlovák szaksajtóban is felfigyeltek, és Ladislav Soldan a Slovenská literatúrában közölt recenziójában az első számú csehországi hungaristaként méltatta az összeállítót, aki mellesleg a cseh irodalomtudománynak és esztétikának is művelője, „bedolgozója”.

Rákos többrétű munkásságából a cseh nyelvű magyar fordításirodalom gondozása, tervezése-irányítása és azon belül az átültetett művek irodalomtörténeti értékű elemzése kivételes helyet foglal el. Méltán nevezik őt a két irodalom közti hídépítőnek, és a magyar irodalom csehországi nagykövetének. Mivel a nagykövet a külső ország diplomatája, Rákos viszont csehszlovák állampolgár, reá inkább a tiszteletbeli konzul elnevezés illik. Thomas Mann és Knut Hamsun regényeiben találkozunk ezzel a funkcióval, melyet a külföldi ország érdekeinek képviselőjeként arra méltó hazai polgár tölt be. ]ó lenne, ha a nyelvileg elszigetelt magyar irodalmat több helyen is ilyen elhivatott tiszteletbeli konzulok képviselnék!

Az a körülmény, hogy Rákos cseh egyetemistáknak adja elő és cseh olvasóknak magyarázza a magyar irodalmat, egy sajátos műfaji változatot alakított ki nála. A fordított művekhez írt elő- vagy utószavai az adott tárgy viszonylatában teljes, kerek értekezések vagy esszék, de általában átszövi őket az összehasonlító irodalmi jelleg. És ez természetes, hiszen a cseh átlagolvasó a megmozgatott hazai irodalmi ismeretei segítségével behatóbban tudja megismerni a magyar írót és a feltárt hasonlóságok, egyezések között a különbségek, egyéni vagy nemzeti sajátosságok is élesebben kidomborodnak előtte. Az összehasonlító irodalom- tudomány az utóbbi évtizedekben nagymértékben kibontakozott, s magyar—szlovák viszonylatban különösen virágzik. Mint minden kölcsönösségteremtésnek, ennek is örülni lehet, de nem lehet elhallgatni azt sem, hogy a túlhajtott, öncélúvá vált tipologizálás sokszor összemossa a hasonló művészi-eszmei törekvéseket, irányzatokat és negligálja a kiemelkedő nemzeti értékeket. Rákosnál, aki axiológus is, ilyesmi nem tapasztalható. Nála az értéknek mindig meghatározó szerepe van. Az irodalomban három alapvető értéket fogad el: a „szép”-et, a „jó”-t és az ,,igaz”-at. Az „igaz” hangsúlyozásában a realizmus preferálását is érezni lehet, de ez csak látszat. Rákos e?t az értékkategóriát teljes nyitottsággal alkalmazza, minden irányzatra létmeghatározónak tekinti: „Az irodalom igaza szememben annyi, mint az irodalom értelmessége, a benne ellenőrizhetően megnyilvánuló — vagy tettenérhetően csődöt mondó — ráció, akár a valóságot ábrázolja a mű, akár valamely álomvilágot, akár semmit sem ábrázol vagy a semmit ábrázolja, s független attól, hogy realista, szürrealista, romantikus vagy dadaista eszközökkel. Az irodalom így felfogott »igaza« (az »igaz« mint az irodalom építőeleme) elvá- laszthatalanul egybefonódott az ugyancsak ki nem iktatható esztétikummal és etikummal.”

A kitűnő stílusérzékű és a kifejtés módját céltudatosan megfontoló Rákos tanulmányai több műfaji változatban íródnak, mint ő maga mondja: „műfaji skálát” alkotnak. A szigorú tényszerűségre törekvő tipikus filológiai tanulmányok, érte-