Irodalmi Szemle, 1990
1990/1 - Barack József: Látogatás (elbeszélés)
húzódott meg az íróasztala, plafonig nyújtózkodó, tömött könyvespolcok oltalmában. Ennek látványa olyan kihívás volt Nagy V. számára, amelynek, sajnos, nem tudott mindennap megfelelni. Eredendő lustasága miatti Ielkiismeret-furdalásán csupán Kisebbikkel rendszeresített játékos óvodáséi —■ vagy ahogy maga nevezte: nyalakodásai — enyhítettek valamicskét. Ugyanarra a felismerésre jutva, mint idősebb és ismertebb írótársa: nincs jobb dolog, mint a kicsinket puszilni... Ha ehhez hozzávesszük, hogy szelíd ' feleségének pedig a bőséges, fantáziadús tálalás s az éhség közös, jóhangulatú elverése volt a vesszőparipája, akkor a dolog inkább meg- táinogatta, semmint megzavarta kora esti óráik szertartásos .rendjét. Mindennek ellenére egy alkalommal Nagy V. mégiscsak fölkapta a fejét a felesége véletlenszerű megjegyzésére: — A gázosok embere is olyan szépen beszélt arról, hogy ebben az elidegenült, elszemélytelenedett világban milyen szívderítő az, ha a család rendszeresen körülüli az asztalt .. . — A gázosok embere? — pillantott fel a babgulyás illatos gőzeiből a férje. — Hiszen egy hónapja sincs, hogy itt járt a gázóra-leolvasó. —■ Ez nem leolvasó volt. Valami műszaki ember ... Olyasmit mondott, hogy a lakossági földgázfogyasztásban egy új dolgot készülnek bevezetni, s most ennek a lehetőségeit kell felmérni... — Ezt mondta?! — Ezt. . . Valami ilyesmit... — És mit csinált? — Nem tudom, nem figyeltem oda • • • Valamit a csőaknában babrált, a szabályozón és az elosztófejen ... — S csak nálunk, vagy sorra járta a lakásokat? — Látod, ezt nem tudom ... Az az igazság, hogy a dolog óta nem szívesen találkozom a szomszédokkal, a lépcsőházbeliekkel. Előre tudom: bármit mondanék is nekik, ők egy nagy-nagy blöff vagy valami hasonló beavatott haszonélvező résztvevőjének tartanának ... Nagy V. felső ajkán s a homlokába hulló haja tövében finom kis gyöngysorként csillogtak a kulináris örömök kiváltotta verejtékcseppek. Arcát a türelmetlenség repkénye fuotta be: — Mikor jött? Egyedül jött? Milyen ember volt? — záporoztak a kérdései. — Délután, mielőtt Nagyobbik megérkezett az iskolából... — Az asz- szony tűnődve nézte a mennyezetet. — Őszintén szólva, nem nézett ki szerelőféle embernek. Kidolgozatlan, finom keze volt. Olyan hűvös... S mennyit fecsegett! Tényleg, csak most jövök rá. De nem a munkájáról, mint az igazi szakik . .. — Akkor miről, El? Miről ...? — vágott közbe a férje balsejtelmes indulattal. Kisebbik és Nagyobbik önfeledten malackodtak az asztal túloldalán: egymás szájába tömködték a kulimászos aranygaluskákat és fülig összemaszatolódtak. — Hát, hogy készülünk-e valahová ma este? Meg amit már mondtam, hogy milyen nagy dolog a mai világban, ha egy család rendszeresen kö- riilüli az asztalt . .. Képzeld el, még az is érdekelte, hol szoktunk vacso
