Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - Csóka Ferenc: Akik magukévá tették az eszmét (novella)
3 A feladat nem tűnt nehéznek. Biztosra vette, könnyűszerrel ráakad a megfelelő szűzre, csupán arra kell ügyelnie, a vadászat ne adjon okot szóbeszédre. Hát majd vigyáz! Más nyavalya gyötörte: a lelkiismerete ébredezett... Pedig már azt hitte, rég elhagyta valahol... Viszolygott az értelmetlen gyilkolástól. Tudta, nem szűzáldozat kellene, hanem öntöző- rendszer. A kemény kézzel behajtott adókból nem a Főpapot dicsőítő tornyokat kellett volna építeni! A Főpap tudósai okos emberek! Pontosan tudják, mikor érkezik az eső. Uruk gyorsan szüzet áldoz előtte, hogy mindenki az ő közbenjárásának tulajdonítsa a sikert. Hogy ismét a megmentő szerepében tetszeleghessen ... Tíz ismeretlen katonát vett maga mellé, hogy megkímélje kedves embereit. Az efféle titkos kalandokat nem szokták túlélni a beavatottak... Szikkadt, lehangoló vidéken poroszkáltak. Elhullott állatok tetemeit kerülgették fintorogva, kiapadt folyómedreken bukdácsoltak keresztül. Csupán a nép bizakodása nem apadt. Főpapjukba vetett gyermeki hitük erőt öntött beléjük. Egy aprócska településen végre rábukkantak a megfelelő szűzre. Fiatal lány volt, tizenöt év körüli, s teljesen árva. A falu kegyéből tengette életét egy düledező viskóban, melyet a szüleitől örökölt. A parasztok, minthogy kegyességük sem tudta kurvájukká tenni őt, féltékeny asszonyaiknak hűségüket bizonyítandó, szívesen megváltak tőle. A további ügymenet már egyszerű volt. Éjjel betörtek a lány házába és magukkal hurcolták. Arra is volt gondjuk, hogy néhány göncét a közeli mocsár szélén hagyják elszórva, hadd higgye a falu népe öngyilkosságnak a lány hirtelen eltűnését ... 4 Kegyetlen, kínzó érzések gyötörték, marták, nyomorgatták. A fogadó bora undorító volt, de mámorító. Egyszer sírásra fakasztó, másszor kacajra gerjesztő. A harmadik kancsó után gyilkolásra és bujálkodásra serkentő. Haragja, gyűlölete tárgya nem tartózkodott a közelben, tehát maradt a bu- jálkodás. Az örömlányok nem érdekelték. A fogoly körül keringtek a gondolatai. Úgyis meghal szegény .. . Először és utoljára része lehetne a gyönyörben ... — nyögdécselte dülöngélő felsőtesttel. Üdeségre, tisztaságra vágyott, a lélek érintetlenségét akarta újra érezni. Egymás után ürítgette a kancsókat, a nehéz, aranyszínű bor beleivódott lüktető ereibe, sűrű ködöt terített az agyára. Árva, árva kislány ... — sírta részegen. Amikor felállt és ruhája redőiből előkereste a lány szobájának kulcsát, meg volt győződve róla, hogy jót tesz. Talán utoljára életében. .. 5 Ismét a Főpap előtt állt. Teljasen nyugodt volt. Ismerte a pap ocsmány lelkét. Nagyon is jól ismerte .. . Tudta, hibát követett el. De ez már nem érdekelte. Előbb-utóbb úgyis ide jutott volna ... Elkerülhetné a halált, ám ő nem akarta elkerülni. Nem volt kedve meséket kiagyalni, nyáladzva kegyelemért könyörögni. Még egyszer nem lesz rá alkalma, hogy leleplezze és megalázza a Főpapot. Akkor is megéri, ha nem látja senki.
