Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Z. Németh István: Feküdj végig a csillagokon (elbeszélés)
Feküdj végig a csillagokon sohasem beszéltem. Néha meg-megcsap a finom parfümillat is, de inkább arra a két sorra figyelek, próbálom visszaidézni az előző mondatokat, vagy a folytatását, de nem megy, talán csak két sor az egész. így persze nincs sok értelme, majd otthon utánanézek, nyugtatom magam. Eszembe jut a színdarab, amit nem láttam még ugyan, de nagyon közönséges a címe... Ejnye, mi is a címe? Roxival még a főiskolán akadtam össze, ő volt az egyetlen csaj, akivel az időjáráson és a tegnapi filmen kívül másról is el lehetett beszélgetni. Ez az - a beszélgetés. Hogy beszélgetni tudj. Sokat dumáltunk az elején, néha egész éjszaka egy pádon ücsörögtünk, és észre sem vettük, milyen romantikusak vagyunk. Ragaszkodtam hozzá, mint az életemhez, azt hittem, más nem pótolhatja. Mégis...-Sziasztok! Sziasztok! Ej, de kicsíptétek magatokat! Váratlanul toppan elénk Vera egy nagy darab, behemót figurával. Nocsak, az új pasija? Szegény...- Te túlragyogsz mindnyájunkat! - mosolyog Roxána, miközben puszit váltanak Verával, én mégis jól tudom, hogy legszívesebben beleharapna az arcába. Én meg közben bemutatkozom a pasasnak. Együtt haladunk tovább, már feltűnt a színház modern épülete is, hideg szél kerekedik, no nézd, Roxi megfogja a kezem, miközben könnyed hangon cseveg Verával.- Igen, Oszkár nekem is telefonált, hogy osztálytalálkozó lesz... Meg ilyenek. Szerintem Vera olyan buta, hogy csak unalom ellen jár színházba, bemutatni az új, förtelmes sárga ruhakölteményét. És ezt a figurát hol szedte össze, te jó ég! Roxána keze száraz és hideg, akárcsak a torkom. A főiskolai sörözések jutnak eszembe, a haverok, akiket - amikor már komolyabb kapcsolatba kerültem Ro- xánával - fokozatosan mellőztem, s az alkoholt a kóla, a nőkről való eszmefuttatásokat békés merengések váltották föl. Valamit nyertem, valamit vesztettem. De miből mennyit? Savanyú vagyok, mint az uborka, keserű, mint a... No, már hasonlatok sem jutnak eszembe. Ez a figura olyan egykedvűen ballag itt mellettem, már elfelejtettem a nevét, pedig előbb mondta. Gondolatban csak Dezsőnek hívom, nagyon illik szegénynek ez a név. Kedvem volna jól hátba vágni, s meghívni egy sörre, bár ahogy elnézem, csak vizet iszik, sőt csak ásványvizet. Jól meglehetnek Verával, mindkettő unalmas, jól megbeszélhetik egymással a Semmit, a nagy Semmit, aztán ágyba bújnak és jajdeszépazélet... Tüsszentek, senki sem mondja, hogy egészségemre, mindenki a jegyét keresi, s a kövér jegyszedő néni álmosan mosolyog. Szórakozottságból a zsebkendőt nyújtom jegy helyett, Vera jót kacag, elpirulok, pokolba kívánva az egész színjátékot. Végre megvan a jegy, minden pazar fényárban úszik, papák, mamák és fiatalok üdítőt kortyolgatnak a folyosón, szorítja lábam a cipő, és most ha lehet, még melegebb van ebben a hülye öltönyben. Halk zene szól, végre leülünk, a két csaj persze egymás mellé került, s most a kívülálló számára vidám csevélynek hat a beszélgetésük, én tudom csak, mennyire utálják egymást. Mért beszélgetnek, ha utálják egymást? Én is utálom Dezsőt, s nem kezdek el mosolyogva a nagymama túrótorta-receptjéről regélni
