Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Hajtman Béla: Miserere (elbeszélés)

Hajtman Béla

érzés cipőben lenni. Jólesnek a sörök. Útközben énekelünk. „Adott Isten szekeret...“

A 394-es szobakulcsot kaptam. Szobatársam csehszlovákiai magyar költő. Ő mondja. Nem szeretem a jelzői kiemelést: csehszlovákiai magyar. Nagyon provinicális. Túlhangsúlyozzuk a hovatartozásunkat. „Én, tudod, a kisebbségi létünk védelmezője vagyok. Verseimben a nemzetiségi problémákat feszegetem.“ Befelé fordulok. Kangörcsöm van. Alvást színlelve ágaskodó farkam makkját körkörösen tenyeremmel dörzsölöm. „Nézd, a politika elválaszthatatlan az irodalomtól. Társadalmunknak józan gondolkodású, széles látókörű, nemzetben gondolkodó toliforgatókra van szüksége. Igenis az írónak ki kell állnia a nép elé a meggyőzés erejével, hogy necsak írásaival, hanem emberi, erkölcsi magatartásával is példát mutasson az együttgondolkodás szellemében.“ Nézz már rám, nem látod, hogy alszom? Horkolni kezdek.

Diszkóházak ledéren lassú slágerszámai után feküdtem le vele. Testén aludtam el. Az ondótól összeragadt fanszőrzetem láttán próbálom az eseményeket rekonstruálni. Csak a táncra emlékszem. Hajamba túrt és csókot lehelt homlokomra. „Aludj még, délután jövök.“

Csak a tücskök cirpelését hallani az augusztusi alkonyaiban. Kenyeret szelek a húsvágó deszkán. Paprikát vágok, húsos paradicsomokkal rakom körbe a kistányért, hagymát metélek a vékonyan kent zsíros kenyérre. A határban a zólyomi gyorsított zúg el. Hűs csemegeszőlőt viszek be a lakba. A heverőn végignyúlva Nádas Emlékiratokját olvasom. Elálmosodva, mellemen a nyitott könyvvel, a tücsök többszólamú cirpelését hallgatom.

2.

A behúzott függöny sötétsárgára tompítja az utca fényét. Anya vetkőzik. A szekrényajtót óvatosan nyitja, fel ne ébresszen. Még nem láttam fedetlenül. Csak a ruhasuhogást hallom. Ha bal oldalamra feküdnék, látnám meztelen keblét. Nem szabad. Alszom. Kimegy. Most nem kellett becsuknia számat. Azt mondja, ha nyitott szájjal alszom, összezárja, be ne repüljön a kismadár. Én szeretem a madarakat. A harmonikára nyitható könyvecskémben is van madárka. Úgy hívják, hogy aranymálinkó. Van benne ló is, meg majom is. A tehén a kedvencem. Kiskannával szoktam járni bocitejért. A mezei út mellett a tóban vannak a barátaim, libák, kacsák, gólyák. A gólyának mondogatom versikéi- met. Rossz lehet a török gyerek. A kakastól nagyon félek. Nekem ugrott. De én gyorsabb vagyok. Úgy futottam, hogy kiömlött a tej. Anya énekel. Örülök, ha jókedve van. Nagyon szomorú ez a dal. Félek a jeges Dunától, ugye nem dobsz bele?

A reklámtáskából kifolyt vöröses, gyomorsavas ételmaradékokkal hígított há- nyadéklé beitta magát a szőnyegbe. Mosolygok. Minden a borozóban kezdődik. Súrolom a szőnyeget. A táskára száradt foltokat lemosom. A tisztára mosott zacskót eldobom. Pótcselekvés. A házinéni elment. A konyha ablakából látom az öreget. Süketnéma. Mosolyog. Felém int. A konyhaasztalán elmosatlan lába