Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Szépfalusi István: Család és anyanyelv (szociográfia)
Szépfalusi István gyár protestánsok közül néhányszor egy sem jött el vasárnap, ahogy ő mondta, „magyarságtartásra“. Az elsvábosodással is bajba kerülhetne. Nem svábok e tartományban az osztrákok. Elég messzire van Stuttgart, messzebb, mint Vise- grád vagy Budapest környéke.- Mi szász férjemmel mindig magyarul beszélünk. A környéken az idegen, még ha szász-német is, csak idegen marad. Felső-Auszfriában ez már így van. Biztosan hallotta már. Hallottam bizony, és tapasztaltam is nemegyszer. Bizonyára a svábok is idegenek, különösen, ha jugoszlávok. De a magyarok is.- Mivel több nyelven beszélek és olvasok, amióta nyugdíjban vagyok, heti beosztás szerint naponta váltjuk feleségemmel a nyelveket. A hét egy-egy napján olaszul és franciául, két-két napon oroszul és magyarul beszélünk. Az anyanyelvek előnyt élveznek. Feleségemet a fogságban ismertem meg. Elhoztam magammal a második világháború után. Hetente három napon át tanítom feleségemet németül. Neki ez a leggyengébb nyelve. Huszonöt év itteni élet után is nehezére esik. Nincs közös gyermekük, a soknyelvűség kellemes szórakozást jelent nyugdíjas létük összkomfortos hétköznapjaiban. Gyermektelen házasságokban, vagy családi tragédiák elviselésében segítő erő lehet az anyanyelv.- 1922 óta élünk Bécsben a fiammal. Ötven éve albérletben, a csak magyarul beszélő fiammal. Az ötven évből negyvennyolcat az agyhártyagyulladás következtében megbetegedett, kétéves gyermek szintjén megmaradt fiúgyermekkel.- Nekünk egy szép napon nagyon sok gyermekünk lett: gondjukat viseltük városunk szülők nélkül felnőtt diákjainak. Előkerült a gondosan őrzött napló, meg a statisztikai kimutatás: leányaik és fiaik közül ennyinek és ennyinek szereztek ösztöndíjat. Ennyien végeztek. Gyermekeiknek nevezték azokat is, akik nem sokra becsülték „az öregek“ önkéntes gondnokságát. Kihasználták meghívásaikat, visszaéltek gondoskodásukkal. Az édesgyerekek között is vannak hálátlanok, tékozlók. Hogyne lennének akkor nekünk. De a zöme oklevelet szerzett, elvégezte az egyetemet. Nemegyszer felhívnak telefonon, ha valahol eszükbe jutunk, a világ egyik csücskén. Mert fel sem lehet sorolni, honnan fel nem hívtak már minket. Csak úgy. Megköszönték a csésze kávét és a hazaira emlékeztető „keddi kalácsot“. Ahogy prédikáltad: „Száguldó évek távolából megérzem néha jószagát: a tűzhely tájáról elindul s betölt szívet, betölt szobát. Lelki kenyér ínség-időkben, Verőfényes vigasztalás... Pedig tudom: a keze föld már. És nincsen több keddi kalács.“ Áprily Lajos verse.
