Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Szépfalusi István: Család és anyanyelv (szociográfia)
Szépfalusi István- Valahova tartoznunk kell. Legalább a hittanórákról való távolmaradás miatt ne szenvedjen a gyermekünk az iskolában társai csípős megjegyzéseitől. Idéztük a múltat, szembesültünk a jelennel, az evangélikus keresztszülők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe.- Az Ausztriában élő magyar zsidók között nagyon sok tökéletesen beszél magyarul. Annak ellenére, hogy még nincsen önálló magyar hitközösség Bécsben. Pedig rabbi lenne elég. A magyar házastársak egymás közt rendszerint magyarul beszélnek otthonukban. Kevés a kivétel.- Mindketten magyarok vagyunk, 1944 óta élünk Ausztriában, egymással is németül beszélünk. Mint magyaroknak, már nincsenek itt jogaink. Miért beszéljünk akkor magyarul. Észrevette, hogy felvontam a szemöldököm, állítása meghökkentett. Nem sokkal később kiderült: jogokon segélyeket értett, idegeneknek kijáró támogatást, eltartást, lakást, költőpénzt. Harminckilenc esztendővel bevándorlása után! Ami szerinte kijár minden embernek, de különösen a magyarnak. Köztük elsősorban neki.- Feleségem halála óta a családban már senkivel sem beszélhetek magyarul. A magyar nyelv itt idegenben, már csak őrá emlékeztet. Kivel is beszélhetnék ebben az isten háta mögötti faluban magyarul? Idegennek nevezte a falut, amelyben ősi családi otthonában élt. Ő helyben maradt, a határ változott meg az első világháború után.- A magyar szó a feleségemre emlékeztet. Ezért nem beszélek. Még a könyveimet is kerülöm. Az asszony halála után a magyar nyelv eltűnése gyógyír a gyászban. Fétis. El kell tüntetni. Akkor nincs, gondolta. Segítséget jelenthet. Ebben igaza lehet.- Férjemmel ritkán beszélhetünk magyarul, de fiaimat itt Ausztriában is megtanítottam. Noha tudom, ők már nem magyarok. Mondta ötven esztendővel letelepedése után. szomorúan. Tört némettel kezdte, ízes magyarral fejezte be. Nehéz dolga van a vegyes anyanyelvű házasságokban a nem német anyanyelvű férfinak. Számolni kell olykor a közvélemény, a rokonság meg nem értésével, a környezet természetes asszimiláló és felszívó erejével.- Feleségem horvát. A kedvéért megtanultam horvátul. Apám Bácskában született, így valamit sejtettem a szlávból. Nem volt egészen idegen. De otthon sohasem beszéltem, nem is értettem. Ma már egészen jól megy. Mivel gyermekünket az asszony neveli, megtanítottam fiunkat horvátul. Családi körben horvátul beszélünk, magyarul nincs kivel. Feleségem pedig azt mondja: szláv nyelvvel többre viszi a gyerek, a magyar kivesző nyelv. Mindig úgy volt az kérem a világon, hogy az erősebb győzött. Nálunk az asszony volt az erősebb. Nem ez a család volt az egyetlen, ahol így érveltek. Ők legalább választhattak a szülők anyanyelve között. Hasonlóan vélekedtek magyarok is. Nem is egy.- Minek tanuljon az asszony magyarul? Mire jó ez a nyelv egy külföldinek ?- Amióta állampolgárok lettünk, a magyarral és ezzel az egész magyar üggyel minden kapcsolatot elveszt az ember.