Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Irodalmi díjak 1989 : Karol Wlachovský: Madách Imre-díjak, Fazekas József: A Madách Könyvkiadó Nívódíja, Varga Erzsébet: Forbáth Imre Nívódíj
Irodalmi díjak A kiadó pedig örömmel nyugtázhatja, hogy Gyönyör József könyve esetében megtörtént az, ami, sajnos, csak ritkán esik meg: a könyv a szakmabeliek elismerése mellett a széles olvasórétegek körében is osztatlan sikert aratott. Mayer Judit - Jan Truneček: Blažená alma mater uprostred týdne Jan Truneček kisregénye szellemes sci-fi paródia, amelyben az író egy felső- oktatási intézmény néhány napját örökíti meg szatírába hajló humorral, s mint ilyen ugyancsak próbára tette a műfordítót. Ám Mayer Judit sikeresen birkózott meg a nem könnyű feladattal: jól ráérzett Truneček egyéniségére, stílusára, jó nyelvérzéke, kitűnő cseh nyelvtudása révén megfelelően érzékeltette a cseh nyelv hangulatát, adekvátan elevenítette meg a cselekmény színtereit, a környezetet, a szóképek, hasonlatok, szólások és közmondások esetében pedig magabiztosan és meggyőzően alkalmazta azok magyar megfelelőit. Mindent egybevetve: Jan Truneček regényét olyan tartalmi és formai hűséggel tolmácsolta, amely semmit sem vesztett eredeti értékeiből. S ha az előbb Gyönyör József esetében a szakmai elismerés mellett a széles olvasórétegek körében aratott sikert említettem, Mayer Judit esetében hadd emlékeztessek arra a kitartó, következetes és színvonalas műfordítói tevékenységre (gondoljunk csak például Karéi Čapek-fordításaira), melyet Mayer Judit évek óta végez. S ha kimondjuk azt is, amit egyébként minden szakmabeli tud, hogy tudniillik Mayer Judit a legjobb műfordítóink egyike, úgy abban az esetben ez a nívódíj a rá többszörösen is méltó címzettjéhez kerül. Fazekas József Forbáth Imre Nívódíj Simkó Tibor Lösz című regényének Első része, amely három folytatásban jelent meg az Irodalmi Szemle 1989-es évfolyamában, véleményem szerint az utóbbi évek csehszlovákiai magyar prózairodalmának kiemelkedő eredménye. Noha „első részként“ - azaz egy remélhetőleg nagyobb lélegzetvételű műalkotás részeként - tettük közzé, egységes egész, azaz önmagában is értékelhető esztétikai „objektum", esztétikai élményt kiváltó artefakt. Témája ugyan nem új, teljesen új azonban a hang, amelyen szerzőnk megszólal, s külön is hangsúlyoznám még, hogy Simkó stílusa a rengeteg „melléktörténet“ zárójelezése (sőt többszörös zá- rójelezése) ellenére sem válik nehézkessé, túl-bonyolulttá, azaz olvasói szempontból élvezhetetlenné. Amikor első ízben olvastam - bevallom -, annyira magával ragadott, hogy gyakran megfeledkeztem feladatomról, vagyis arról, hogy nekem ezt a szöveget szerkesztenem kellene. Bár az is igaz, hogy Simkó Tibor műve - s ezt sajnos kevés csehszlovákiai magyar műalkotásról lehet elmondani- szerkesztői beavatkozást sem igen igényelt: nyelvileg is, stilisztikailag is tiszta. Simkó Tibornak az Irodalmi Szemle tavalyi évfolyamában való jelenlétét egyébként a 3. számban közölt Kilenc vadlúd az égen című novella is „meghangsúlyozza“. Varga Erzsébet
