Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Turczel Lajos: A csehszlovákiai magyar költészet átfogó antológiája (Szélén az országútnak)
Turczel Lajos pük volt. Amellett, hogy érvényes, hiteles korversek, minőségileg is Győry legjobb, az expresszionizmustól jótékonyan érintett alkotásai közé tartoznak. A második részben (1939-1944) kevésbé érzek ilyen hiányokat, hiszen a Szlovák Állam idején a tizedére apadt kisebbségi lakossághoz hasonlóan az irodalom kapacitása is erősen megcsökkent, s ehhez képest a költészet alakulása és „emberi hang“-gal való telítettsége nagyon jól van bemutatva. Ezt nemcsak a korszak alapos ismerőjeként, hanem egy hozzá fűződő antológia készítőjeként is bizonyíthatom. Én az Ének az éjben antológiába nem vettem fel Berkó-verseket, mert a társadalmi és szellemi élet minden vonalán a Szlovákiában maradtak hősies erőfeszítéseit akartam bemutatni. Tóth László átfogó antológiája második részében viszont a Magyarországra került és munkaszolgálatosként 1944-ben elpusztult Berkó szerepeltetését helyesnek, indokoltnak tartom. Sőt az a véleményem, hogy ugyanilyen alapon - a Vörösbegy és az Imádság a nagy Lunatikusért című antifasiszta versek közlésével - vissza lehetett volna ide emelni Mécs Lászlót is, annál inkább, mert az ő hatása két helyi költőnél: az igényes Ásgúthy Erzsébetnél és a szerényebb tehetségű Környei Eleknél jól láthatóan megmutatkozott. Egy harmadik költő, a tizenéves Kövesdi László Babits törekvő tanítványa volt; a versei a helyenkénti túlerős hatás ellenére is értékes színt jelentenek a korszak lírájában, s ezért hangsúlyos szerepeltetése, sőt a harmadik részbe való átemelése is indokolt. A harmadik rész (1945-1989) indító versanyaga a jogtalanság-hontalanság éveinek költői visszhangja, a sztálini típusú magyarellenes akciók (deportálás, kitelepítés, reszlovakizáció) felpanaszolója. Ismert költők (Bábi Tibor, Gyurcsó István) közismertté vált versei mellett (Okulások, Köbölkútról jöttek) teljesen ismeretlen vagy alig ismert verselők (Holbay László, Csulák Mihály) keserű híradásaival is találkozunk itt. Hasonló, de már érett költői nyelven hangzó keserűség, anyanyelv- és nemzetféltés, sőt nemzethalálérzés is fejeződik ki a későbbi évtizedek kisebbségi viszontagságainak (az asszimiláció erősödése, a magyar iskolák leépülése stb.) hatására (Gál Sándor, Gyurcsó István, Dénes György, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád). Az ötvenes évek végén megkezdődött, majd a hatvanas és hetvenes években szinte „minőségi forradalommá“ erősödött a művészi minőségért, formai és szemléleti megújulásért publicisztikai-kritikai szinten is folytatott harc, melynek úttörői, a Cselényi-Tőzsér nemzedék névadói és Zs. Nagy Lajos az előző nemzedék igényesebb költőire (Bábira, Dénesre és Ozsvaldra) is mozgósító hatást gyakoroltak. Ők az antológiában ugyanúgy tág teret kaptak, mint az őket követő Egyszemű éjszaka nemzedékének hangadó tagjai (Tóth László, Varga Imre, Kulcsár Ferenc, Reszeli Ferenc). A Cselényi- Tőzsér nemzedék kiemelkedő tagjai a társadalmi elégedetlenségüket többnyire nyílt, provokáló versekkel fejezték ki, az Egyjszemű éjszaka költőinek ellenzékiségét viszont főleg a rendszer által kárhoztatott neoavantgardizmushoz való csatlakozás demonstrálta. Folytatni lehet a sort a további irodalmi-mozgalmi kezdeményezésekkel, csoport- és nemzedékalakulási próbálkozásokkal (a „négyek“, a Megközelítés antológia költői, a Főnix Füzetek költő szerzői). A sor egészen az Iródia mozgalomig és az azt bemutató Próbaút'xg húzódik. Az 1945 utáni költészetet felölelő harmadik részben is vannak konkrét hiányérzeteim. így például olvasni szerettem volna itt Bábi kötetnyi verskompozíció-
