Irodalmi Szemle, 1990

1990/9 - Tőzsér Árpád: Egy író-politikus növésterve házban és regényben (Dobos László hatvanéves)

Egy író-politikus növésterve házban és regényben (Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a 60 éves Dobos Lászlót) Dobos László pozsonypüspöki háza olyan, mint egy takaros kisregény: jól kom­ponált, valahogyan mégis beteljesületlen. Van kertje, kerítése, udvara, az udva­ron fészerféle, az udvar gyepe gondozott; a ház, mint egy tágas gazda-ház: pit­varral, tisztaszobával, a szobák alatt borospince - csak a gazdafalu, a gazda­ház hiteles környezete hiányzik az épület mellől visszavonhatatlanul. A falu díszletei helyett, a kisregény-háztól alig száz méterre, a főváros toronyházai me- redeznek. Talán a beteljesülhetetlenségnek, az átmenetnek erre az elégiájára utal a Dobos-tanya lapos, városias teteje. Szóval Dobos tudja, hogy a kisregény: szintézishiány, s mint minden hiány: elégia; tudja, hogy itt, a városban - hiteles környezet és hiteles funkció nélkül - a parasztháznak csak az illúziója lehetséges, nem is próbált tehát autentikus pa­rasztházat építeni, de azért háza minden szegletét, minden eresztékét a paraszt­porta célszerű takarossága hatja át. Mint ahogy a kisregény sem azért kisregény, mert kicsi, hanem azért, mert bizonyos műfaji sajátosságok megkülönböztetik az egyéb regényformáktól. Dobos Lászlót már valamikor az ötvenes évek közepén, megboldogult főisko­lás koromban is ilyen tudatos, sőt: irodalomtudatos építkezőnek ismertem. Irodalomelméletre oktatott bennünket a főiskolán. Méghozzá meglehetősen liberális irodalomelméletre. A szocialista realizmusról például bevezetőben eny- nyit mondott nemes egyszerűséggel: Glúposzty! - Ugyanis 1956-ot írtunk, a XX. kongresszus fordított egy lapot az irodalomelmélet könyvében is. Budapesten a gépfegyverek pattogó pyrrichiusokban írták a forradalom nagy versét, s az ép­pen egy moszkvai tanulmányútról hazatérő fiatal tanársegéd valamelyik forra­dalmár szovjet irodalomtudós véleményét idézte nekünk a fenti formula segítsé­gével, láthatóan nagy élvezettel és egyetértéssel. Dobostól, az irodalomteoretikustól, a még éppen csak konstituálódó irodal­munkat széles összefüggések közé helyező tanulmányírótól - bevallom - akkor azt vártam (s várakozásommal valószínűleg nem voltam egyedül), hogy ő lesz irodalmunk (igazi irodalmunk, mert az addig létező Sovánka és Közös út-féle se­matikus irományokat mi, akkori fiatalok természetesen nem tartottuk irodalom­nak), szóval Dobostól azt vártuk, hogy ő lesz irodalmunk tervezője, alapítója. Valahogy úgy, ahogy Puskinról írta Németh László: „ahol egy elmaradt vagy visszaesett nép eszmél rá, satnya irodalmát szemlélve, szégyenére“, ott „egy-egy

Next

/
Thumbnails
Contents