Irodalmi Szemle, 1990

1990/9 - Grendel Lajos: Pár baj (elbeszélés)

Grendel Lajos Pathó így is tett, behúzódott a másik szoba sarkába, s akaratlanul is kihallgat­ta a benti beszélgetés egy-két részletét. Eszerint az anyóka valami mesével há­zalt Zomborinál, nem nagy sikerrel, amin Pathó nem is csodálkozott. A mese egy struccról szólt (talán az állatkertből szökött meg, vagy amnesztiát kapott, ki tudhatja ezt manapság?) meg valami kisfiúról és kislányról és egy nagy tojársói (ez talán a struccé volt, és homokban pirult). Pathó nem kedvelte a tojásokat, se a kis tojásokat, se a nagyokat, egész életében félt a szalmonellafertőzéstől. Aztán hogyan, hogyan nem, helikopteren ott termett a kulturális miniszter (me­séket nem írt, inkább csak mondott), és kitüntetett valakit. Talán a struccot. Ki tudhatja ezt manapság? Az anyóka, sajnos, rossz vonatra szállt föl, mert a kultu­rális miniszter már rég megbukott. Ámde minden jó, ha vége jó, a kisfiú és a kis­lány továbbra is jó barátok maradtak. (Aztán megnőttek és megcsalták egymást- de ezt már csak Pathó gondolta, és egy pillanatra maga előtt látta Aloysiát, amint beleül Zombori ölébe, és vakargatni kezdi az aljas Jágó-szakállát.) Áztán végre kijött az anyóka, és annyira felindult, hogy Pathót észre sem vette. Ideges mozdulatokkal kivette a műfogsorát és ugyanolyan ideges mozdulatokkal vissza­illesztette, s búcsúzóul hevesen megrázta az öklét, de ezt a főszerkesztő nem lát­hatta.- Gyere be, vén lókötő - kiáltotta a csukott ajtó mögül Zombori. Amióta kitört a forradalom és az egész rendszert a pereputtyával együtt kisö­pörte a hatalmából, Pathó csak elvétve találkozott Zomborival, hol az utcán, hol valamelyik gyűlésen, amelynek Zombori volt a díszvendége. Ő volt az egyik díszforradalmár. Ezek a gyűlések Zomboriból igazi szónokot faragtak. Kicsit károgó hangját csípte a közönség. Azonkívül eléggé elhízott, Pathó nem értet­te, mi a fenét eszik rajta Aloysia. Azelőtt párttag volt, de még idejében észbe kapott, s előbb szakállt növesztett, majd kilépett a pártból, éppen jókor ahhoz, hogy a forradalom tüze meg ne pörkölje a hímtollait. Pathó odanyújtotta neki a mappát, s tekintetét a falra erősített lándzsára füg­gesztette, amely hegyével az egykori köztársasági elnök fényképének hűlt helye irányába mutatott. Zombori hol beharapta a szakállát, hol összecsücsörítette a húsos ajkát, hol pedig Pathóra pillantott.- Láttam már tőled jobb rajzokat is - nyögte ki végül az ítéletet.- Elfáradtam.- A régi lendület. Az hiányzik belőlünk. Besavanyodtál - gorombáskodott ve­le tovább Zombori. Pathó köhintett, s hogy bebizonyítsa, a lendület nem hiányzik belőle, meré­szen rátért jövetele tárgyára.- Azt beszélik a városban, hogy a lányom a szeretőd. Sűrű szakálla alatt Zombori bizonyára elvörösödött, vagy talán ellenkezőleg, elsápadt. A szemét keskenyebbre húzta, a mappát pedig egy könnyed mozdulat­tal odébb lökte az asztalon, hogy helyet csináljon a kezének, amelyet összekul­csolt, mintha imádkozna.- Mindenfélét beszélnek az emberek. Kivált manapság. Pathó megkönnyebbülten sóhajtott.- Tehát nem igaz?- De igaz.

Next

/
Thumbnails
Contents