Irodalmi Szemle, 1990
1990/1 - Barack József: Látogatás (elbeszélés)
A munkahellyel és a családdal szembeni eltérő kötelességeik ebbe nyomatékosan beleszóltak. Mindezt az első sör volt hivatott áthidalni. Hagy aztán, akárha egy belső vezényszóra, mindenki Nagy V. Gábor felé forduljon, aki ettől láthatóan elpirult. Mintha csak leleplezték volna valamilyen turpisságban. Aztán meg a kiszolgáltatottság sápadtságára váltott át kerek, jámbor ábrázata. S a feloldhatatlan izgalom a nyakán és benyirkosodó homlokán csupán néhány foltnyit őrzött meg az előbbi pirosságából. — Ha ... ha arra gondoltok, amire én . .. — mondta védekezően — akkor egyszerűen nincs mit mondanom! Ez egy képtelen, vagyis hát, éppen hogy képes eset, s ilyen váratlanul... Értsétek meg: ez a dolog, legalábbis részünkről, részemről és a családom részéről, egyszerűen nem volt... Nem történt meg. így, ahogy mondom! Ellenvetések és kérdések özöne zúdult rá: — Mi az, hogy nem volt? — Mindnyájan láttuk ... — Ezt nem gondolod komolyan, hiszen ott ült veled szemben! Kedélyesen társalogtatok... — Azt a képet, azt a Mozsári-akvarellt én ismerem ... Ott függött fölöttetek. Annak a modernpistának a krikszkrakszjai mellett... — Talán le akarod tagadni az egészet? — Nevet és pontos címet ugyan nem mondtak, de lásd be, előttünk ennek semmi értelme! — S egyáltalán, miért gondolod úgy, hogy röstellkedned kell miatta? — Hiszen csupán véletlen volt, hogy éppen téged... — Valami előzménye azért kellett, hogy legyen ennek az egésznek... — Az ilyen dolgok nem történnek csak úgy... Nagy V. Gádor, akárha feléje irányuló puskacsövek előtt, megadóan- rezignáltan felemelte a kezét: — Sajnálom! Nincs magyarázat! Az az igazság, hegy belül nagyon is foglalkoztat a dolog, gondolhatjátok, de ilyen, úgy is mondhatnám, kiélezett helyzetben, én egyszerűen begörcsölök. Talán majd írásban... Talán majd úgy megpróbálok a végére járni... A váratlanul beállt csöndet a közelben ülő öltönyös idegen fakó, de határozott hangja törte meg: — Már elnézést, hogy így közbeszólok, de mi az, hogy begörcsöl? Jómagam is láttam a Híradót, csak ezért bátorkodom ... Mert határozottan fölismertem ... — Székestül feléjük fordult. — Szóval, egyszerűen csak elbizonytalanodott, nem tudja hová tenni az egészét? De hiszen ez nem ördöngösség! Ezek mindennapi dolgok ... A technika mai fejlettségi fokán elképzelhető bizonyos, hogy úgy mondjam, diszkontinuitás az érzékelt és lényegében elfogadott alanyi valóság és a róla remélt, illetőleg óhajtott kép között. A kérdés tulajdonképpen az: netán el sem hiszi az egészet? Egyszerűen képtelenségnek tartja? De ahogy említette, írásban azért a végére tudna járni? Ön tehát író, vagyis igazából csupán írásban tudja, hogy úgy mondjam, lereagálni a dolgot...? Nagy V. Gábor tudatáig alig jutott el a tolakodó idegen fecsegése, mert ő ekkor már a tudattalan csapásain nyargalt vissza az időben. Negyven-
