Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Takács András: A Nép

Lőrincz Gyula festőművész, a Csemadok KB elnöke ugyancsak nagyon jó véleménynyel volt az előadásról, és ezt a Csemadok KB 1954. május 22-i elnökségi ülésén el is mondta. Idézet a gyűlés jegyzőkönyvéből: „Megállapíthatjuk, hogy a Népművészeti Együttes első fellépésén sikerrel szerepelt. Hozzáértő emberekkel beszéltem, szovjet koreográfussal, aki nagyon magasra értékeli mind politikailag, mind művészileg az együttes munkáját. Megállapítja (a szovjet koreográfus), hogy míg a Sluk elszakadt a népi jellegétől, addig a Népesnél az a jó, hogy népi jellege van.” Az Elnökség további tagjai is — írók, költők, politikusok, kultúrmunkások, parasztok — hasonló jó véleménnyel voltak a bemutatóról. Lőrincz Gyula végül felkérte az együttest, hogy a komáromi Jókai-szobor eredeti helyére való visszaállítása alkalmából rendezendő Jókai- ünnepségekre tervezzen műsort. Az együttes eleget tett a felkérésnek.

A nyár folyamán a bemutató kapcsán minden jelentősebb magyar nemzetiségi sajtó- orgánum írt az együttesről. Örömmel üdvözölték és nagy jövőt jósoltak neki. Küldetéséről is szuperlatívuszokban beszéltek.

AZ EGYÜTTES DIADALÜTJA

A bemutató után az együttes a tanácsolt szükséges korrekciókat végrehajtotta a műsorban, majd kezdetét vette a tájoló előadások sora, az „országjárás”. Kiemelkedő fellépésre került sor május 30-án Komáromban a már említett Jókai-ünnepség keretében. Az ünnepség a csehszlovák-magyar kulturális kapcsolatok deklarálása volt. A felszabadulás után ekkor járt először jelentős íróküldöttség hazánkban. A megjelent cseh és szlovák íróküldöttséggel együtt az előadást ők is végignézték. Ebből az alkalomból a Fáklya című kultúrpolitikai havilap interjút kért tőlük, mely kérésnek a magyar- országi íróküldöttség tagjai: Veres Péter, Illyés Gyula, Urbán Ernő és Szabó Pál Kos- suth-díjas írók boldogan eleget tettek. Idézünk nyilatkozataikból:

Veres Péter: „Én elég sok népi műsort láttam már a felszabadulás előtt is, de különösen 1945 óta, és azt hittem, már nem sok újat láthatok. Hogy valóban újak, soha nem látottak volnának a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes énekei, dalai és táncai, azt persze nem lehet mondani, de hogy az előadás az én számomra üdítően tiszta volt, azt meg kell mondanom. Persze szabadtéri előadáson ez a zenekar még nem elég erős, és az énekkar sem bírja a versenyt az esetleges széllel és a mindig libegő és a hangokat elnyelő falevelekkel, de mind a muzsika, mind az ének kedves, egészséges hatást ad. A táncok meglepően tiszták, finomak, változatosak. Mindössze a sűrű, a sokféle verbunkos formák válhatnak unalmassá, iskolássá, ha az előadás nem a néző időérzékéhez, hanem a koreográfus elgondolásához ragaszkodik. A népi táncnak a titka a spontaneitás, a szinte révülésig menő elmélyedés, ezért minden koreográfia és minden rendezés csak addig jó, amíg ezt szolgálja. Az a jó rendezés, amelyik nem látszik: ez minden produkcióra érvényes. Itt az »érdekes« és a »szép« örök vitájáról van szó. A szép ugyanis mindig érdekes, az érdekes nem mindig szép. Lehet, hogy csak új, soha nem látott, meglepő, borzalmas vagy akár csúnya is. Ez persze sokkal nagyobb gondolat, mintsem hogy itt pár sorban elintézhetnénk, de ebben a kérdésben az igazi művészet és a szórakoztatóipar tisztázatlan kérdése rejtőzik. A népművészet elsősibban művészet, kristálytiszta népművészet és csak a szépségével szórakoztathat. Tecfmikai fogások, rendezői ötletek csak addig használnak neki, amíg a benne rejlő szépségek érvényrejuttatásában segítenek... Szeretném elmondani, hogy a népművészeti együtteseknek nemcsak az a feladatuk, hogy feltárják és megőrizzék folklórkincseinket, még az sem elég, ha szép előadásokkal gyönyörködtetik a népet, hanem végső soron arra kell törekedniük, hogy művészi vezetői, példaképei legyenek az egész nép újraéledő társas, szocialista és nemzeti kultúrájának. Meg kell tanulni mindenkinek, iskolában és iskolán kívül is énekelni, muzsikát érteni és végül még táncolni is. így születik meg a szocialista magyar népkultúra.” (Látnoki szavak: alig tíz éve értünk el oda, hogy a táncház az ének mellett a tánc tanulását is lehetővé teszi az ifjúság számára.)

Szabó Pál: ,.A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes bemutatkozása részemre meghatóan szép volt. A hazulról hozott abszolút tisztaságot éreztem legkiváltképpen a táncaikban. Pompás volt. A félő csak az, hogy az idő múlásával és sikereik hatalmaso- dásával foltokat kap ez a nagy tisztaság. Ha meg tudnák őrizni, s úgy a táncművészet szinte végtelen skáláját megszólaltatni: példát tudnának adni a budapesti, vagyis a mi